Evezős kvalifikáció: biztos a magyar kvótaszerzés

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.21. 11:44
Pétervári-Molnár Bendegúz (Fotó: Árvai Károly, archív)
A Magyar Evezősszövetség (MESZ) bejelentette, hogy Magyarország biztosan szerez egy kvótát a párizsi olimpiára, de a keddi versenynap további eredményei befolyásolják, hogy női vagy férfi egypárevezős számban jut indulási joghoz.

Az utolsó kvótaszerző luzerni világkvalifkációs regattán Gadányi Zoltána kilencedik, Pétervári-Molnár Bendegúz pedig tizedik lett ebben a számban a nők, illetve a férfiak között.

„Az egypárevezősszámokban a rendező Franciaország számára tartottak fenn egy-egy kvótát, ám mivel a házigazdák férfi és női egységének is sikerült kivívnia a szereplést, a kvótákat azoknak az országoknak osztják ki, amelyek még nem kvalifikáltak az olimpiára. Ám egy nemzet csak egy pluszkvótát nyerhet” – áll a MESZ közleményében.

Luzernben a magyarokhoz hasonlóan még kvóta nélküli szlovének is mindkét számban a 12 közé jutottak. A férfiaknál Isak Ivan Zvegelj a B-döntőben megelőzte Pétervári-Molnárt, aki viszont a szintén kvóta nélküli monacói Quentin Antongelli előtt ért célba. A nőknél az A-döntőbe jutott Nina Kostanjsek, Gadányi pedig a B-fináléban lehajrázta a kvóta nélküli törököt, Elis Özbayt.

„Jelen állás szerint Szlovéniának kell választania férfi és női versenyzője között. A kvótát így Bendi vagy Zozi nyeri. Kivéve, ha Kostanjsek az első két helyen végez. Ebben az esetben lesz szlovén kvalifikáció, tehát Zvegelj kvótája Bendit illeti” – írja a MESZ.

A keddi versenynap későbbi eredményeivel, és az egyes szövetségek döntéseivel összefüggésben módosulhat a pluszkvótát szerzők névsora, de a magyar olimpiai kvalifikáció biztos – közölte a magyar szövetség.

 

Legfrissebb hírek

Bácskai Máté és Gadányi Zoltána nyert a normálsúlyúaknál az evezős ergométeres ob-n

Egyéb egyéni
2025.02.22. 16:30

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57

Két szövetségi kapitányt választottak meg az evezősöknél

Egyéb egyéni
2025.02.13. 13:25

Versenyzői ranglistát vezetnek be a hazai evezésben

Egyéb egyéni
2025.02.07. 13:13

Simon Béla: Azt kívánom a jövő evezőseinek, hogy szárnyaljanak túl minket

Kajak-kenu
2025.02.07. 10:14

Megszakította rekordkísérletét a Havasi, Szabó óceánátevezős páros

Egyéb egyéni
2025.01.28. 18:17

Szabó Bence Bécsben, Furkó Kálmán pedig a hazai evezésben vállalt munkát visszavonulása után

Egyéb egyéni
2025.01.24. 14:25

Az evezős Galambos Péter a nemzetközi porondtól elköszönt, de a sporttól nem

Egyéb egyéni
2025.01.20. 09:46
Ezek is érdekelhetik