Sportrádió: Két kvótát szerezhetünk, én minimum egyet várok el – Cseh Ottó

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.24. 16:31
Cseh Ottó (Fotó: Sportrádió)
A Sportrádió Hazafutás című műsorának volt a vendége Cseh Ottó, a Magyar Evezős Szövetség elnöke. A sportvezető a soron következő szegedi Eb-ről, illetve a magyar esélyekről beszáét.

„Nem emelnék ki az öt kvótaesélyes versenyző közül senkit – mondta Cseh Ottó. – Talán annyit mondanék, hogy a riói és tokiói olimpikon Pétervári Bendegúz jó néhány nemzetközi regattán van túl, de abban bízom, hogy a többiek is okozhatnak meglepetést. Maximum két kvótát nyerhetünk, a minimum elvárás pedig az egy.”

A MESZ elnöke úgy véli, hogy a kontinentális viadal népszerűbbé teheti a sportágat az országban. Cseh Ottó azt is elmondta, hogy az Eb társrendezvényeként sorra kerülő Egyetemek Regattája is kitűnő program lesz a kilátogatók számára.

A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.

MEGVÁLTOZOTT AZ EB PROGRAMJA

A nevezések lezárását követően véglegesítették a programot, így csütörtökön a kvalifikációs előfutamokat 9 órától rendezik és a kontinensbajnokság első napján mindössze egy reményfutamra kerül sor.

Az is kiderült, hogy Pető Zsoltnak a paraevezősök PR1 kategóriájában szombat reggel szurkolhatnak majd a helyszínre érkezők, a magyar versenyző ugyanis csak győzelem esetén biztosíthatja helyét a párizsi paralimpián. A tavalyi belgrádi világbajnokságon ezüstérmes Szabó Bence, Furkó Kálmán összeállítású férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes pedig szintén szombaton, a délutáni programban evezhet majd az Eb-éremért.

A párizsi olimpiát megelőző egyik legfontosabb sportági eseményre 35 ország 540 sportolója érkezik Szegedre, kilenc magyar egység az Eb-érmekért, öt pedig a párizsi kvótáért száll vízre.

A magyarok 1932 óta minden olimpián részt vettek evezésben.

Magyarország legutóbb 54 éve rendezett felnőtt evezős Eb-t, akkor a tatai Öreg-tó adott otthont a nők küzdelmének. (MTI)

 

 

Legfrissebb hírek

Ötödik helyen végzett Preil Vivien az evezős beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.12. 15:59

Evezős beach sprint Eb: Preil Vivien a legjobb nyolc közé került

Egyéb egyéni
2025.10.11. 16:37

Evezős beach sprint Eb: három-három felnőtt és junior magyar egység indul

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:20

Szabó Katalin után Francia Zsuzsanna szobrát is felavatták Székesfehérváron

Egyéb egyéni
2025.10.03. 20:44

Megvan a magyar keret az evezős beach sprint Eb-re

Egyéb egyéni
2025.10.02. 10:07

Evezés: Szántó Évát beválasztották a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságába

Egyéb egyéni
2025.09.30. 09:09

Pétervári-Molnár Bendegúz 15. lett az evezős-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.26. 07:10

Evezős vb: Fehérvári Eszter 13. lett

Egyéb egyéni
2025.09.25. 08:09
Ezek is érdekelhetik