MMA: Borics Ádám április 19-én tér vissza

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.18. 13:20
Borics Ádám visszatér (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Hivatalossá vált, hogy április 19-én tér vissza Borics Ádám, a kevert harcművészetek, az MMA magyar kiválósága.

A 30 esztendős sportoló az MTI-nek elmondta, hogy a PFL nevű szervezet pehelysúlyú tornájának – amelynek végső győztese egymillió dollárt nyer – első fordulójában, Chicagóban a perui Enrique Barzola lesz az ellenfele.

„Jól ismerem őt, sok mérkőzése volt a UFC-ben, folyamatosan jön előre, de megvan rá a taktikám. Ki akarok magamból adni mindent” – mondta Borics Ádám, akinek egy súlyos térdsérülés miatt másfél évet kellett kihagynia, de január óta újra százszázalékosnak érzi magát.

A jelenleg Floridában edző magyar ketrecharcos elmondta: a következő három hét még rendkívül kemény lesz a felkészülésében.

Borics 2022 októberében világbajnoki címmérkőzést vívott a sportág egyik legendájával, a brazil Patricio „Pitbull” Freirével annak ellenére, hogy felkészülés közben súlyosan megsérült – a dél-amerikai pontozásos győzelmet aratott.

 

Legfrissebb hírek

A legendás Conor McGregorral is találkozott a washingtoni magyar nagykövet – fotó

Egyéb egyéni
2025.01.22. 13:26

A szombathelyi nemzetközi küzdősportgálán búcsúzik Veréb István

Birkózás
2024.09.20. 15:19

MMA: Borics Ádám június 28-án lép újra ketrecbe

Egyéb egyéni
2024.05.05. 14:44

Videó: az iráni MMA-harcos megrúgta a ringlányt, örökre eltiltották

Egyéb egyéni
2024.04.24. 19:13

MMA: Borics Ádám győzelemmel tért vissza sérülése után – videó

Egyéb egyéni
2024.04.20. 09:41

„Újjászülettem és fejben erősebb vagyok, mint valaha” – Borics Ádám a visszatérésről

Egyéb egyéni
2024.04.16. 11:17

Videó: mire várt a ketrecharcos? Tíz másodperc alatt véget ért a meccs

Egyéb egyéni
2024.03.11. 11:00

Borics Ádám súlyos sérülése után tavasszal visszatér a ketrecbe

Egyéb egyéni
2024.02.07. 13:35
Ezek is érdekelhetik