Darts PL: Humphries óriási átlagokkal nyert Brightonban

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.03.08. 00:04
Luke Humphries világbajnokhoz méltó játékkal nyert (Fotó: PDC)
Luke Humphries győzelmével ért véget Brightonban a darts Premier League hatodik állomása. A világbajnok minden meccsét száz fölötti átlaggal nyerte meg. A döntőben Michael Smith ellen diadalmaskodott, és ezzel feljött a második helyre a tabellán.

 

A 39. születésnapját ezen a napon ünneplő Gerwyn Price-nak nem sok esélye volt Luke Humphries ellen, aki világbajnoki formában szerepelt ezen az estén, vagy talán még annál is jobban…

Humphries nagyon magasra tette a mércét, a döntőbeli 101.04-es körátlaga Michael Smith ellen volt a leggyengébb az este folyamán. Price-t 105-tel ejtette ki, az elődöntőben Rob Cross ellen 113.71-et (!) produkált. Ez még úgy is brutálisan magas, hogy a vonatkozó örökranglistán, vagyis a Premier League egymeccses átlagait tekintve nincs a legjobb tíz között.

Humphries a hatodik helyen állt a forduló előtt, ám ezzel a sikerrel egészen a második helyig ugrott előre.

Peter Wright továbbra sem nyert még egy meccset sem, bár Smith ellen közel járt hozzá, de elhibázta a meccsnyilait. A 17 éves Luke Littler első tornagyőzelme továbbra is várat magára, de mostanra bebizonyította, hogy helye van a Premier League-ben.

DARTS
Premier League
20.15: alapszakasz, 6. forduló, Brighton (Tv: Sport2)
Negyeddöntő
Luke Humphries (angol, 105.5)–Gerwyn Price (walesi, 97.42) 6–2
Rob Cross (angol, 97.37)–Michael van Gerwen (holland, 94.83) 6–2
Nathan Aspinall (angol, 87.13)–Luke Littler (angol, 93.89) 3–6
Michael Smith (angol, 90.07)–Peter Wright (skót, 90.09) 6–5

Elődöntő
Humphries (113.71)–Cross (108) 6–3
Littler (95.27)–Smith (94.54) 3–6

Döntő
Humphries (101.04)–Smith (100.84) 6–3

 NÉVPONTGYŐZELEMDÖNTŐELŐDÖNTŐNEGYEDDÖNTŐ
1.Michael van Gerwen153003
2.Luke Humphries121122
3.Luke Littler110141
4.Rob Cross110141
5.Michael Smith101013
6.Nathan Aspinall81104
7.Gerwyn Price50114
8.Peter Wright00006
A DARTS PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
8 órája

Darts: két ezüstérmet szerzett Tekauer Gréta a romániai WDF-versenyhétvégén

Egyéb egyéni
2025.08.11. 06:42

Horvát indulója is lesz a Hungarian Darts Trophynak

Egyéb egyéni
2025.08.10. 19:13

Már csak öt hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.01. 12:37

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54
Ezek is érdekelhetik