A fallabdázó Farkas Balázs már a nyolc között Calgaryban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.05. 10:12
Farkas Balázs nagy győzelmet aratott (Fotó: Magyar Fallabda (Squash) Szövetség/Facebook)
Farkas Balázs bravúros győzelemmel bejutott a legjobb nyolc közé a fallabdázók körversenyének 78 ezer dollár összdíjazású, ezüst besorolású versenyén Calgaryban.

A magyar szövetség közlése szerint a világranglistán 53. Farkas Balázs a nyolcaddöntőben a katari Abdulla al-Tamimivel (21.) csapott össze és három szettben nyert.

„Nagyon boldog vagyok, hiszen sosem vertem még meg ilyen magasan rangsorolt játékost, és egy world tour versenyen sikerült bejutnom életemben először a legjobb nyolcba – mondta a 40 perces mérkőzés után Farkas. – Nagy részben én irányítottam a mérkőzést és tartani tudtam magam a taktikához. Volt a harmadik szettben egy kisebb megrogyás, de hamar túlléptem rajta. Nagyon fontos volt, hogy hiba nélkül játszottam minden szettben, és végre sikerült jó döntéseket hozni a fontos pontoknál. Bátran játszottam és jól mozgattam, az ellenfelem nyomás alatt több hibásat is ütött, viszont én, ha védekeznem kellett, akkor is jól jöttem ki a nehéz helyzetekből.”

Hozzátette: reméli, hogy a negyeddöntőben is sikerül hoznia ezt a szintet.

Az ellenfele – magyar idő szerint szerdán – a világranglistán 37. svájci Dimitri Steinmann lesz.

Eredmény, nyolcaddöntő
Farkas Balázs–Abdulla al-Tamimi (katari) 3:0 (5, 8, 8)

 

Legfrissebb hírek

Világjátékok: ezüstérmes a fallabdázó Farkas Balázs

Egyéb egyéni
2025.08.12. 14:44

Világjátékok: döntős a fallabdázó Farkas Balázs

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:25

Világjátékok: elődöntős a fallabdázó Farkas Balázs

Egyéb egyéni
2025.08.10. 15:42

Világjátékok: a nyolc közé jutás a célja a fallabdázó Farkas Balázsnak

Egyéb egyéni
2025.08.07. 09:30

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.06.17. 10:59

Fallabda: Chukwu Hannah és Farkas Balázs az országos bajnokok

Egyéb egyéni
2025.06.08. 19:50

Kilencedik lett az Eb-n, megőrizte élvonalbeli tagságát a magyar fallabda-válogatott

Egyéb egyéni
2025.05.03. 12:59

Fallabda Európa-bajnokság: mindkét csoportmeccsét elvesztette a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.04.30. 18:21
Ezek is érdekelhetik