Asztalitenisz: Szőcséknek Japán már túl erős volt, a franciák mindkét csapata elődöntős

SZŰCS MIKLÓS (Puszan)SZŰCS MIKLÓS (Puszan)
Vágólapra másolva!
2024.02.22. 14:46
Szőcs Bernadette és a román válogatott számára a japánokkal szemben elvesztett negyeddöntővel véget ért a nagy utazás (Fotó: WTT)
A végéhez közeledik az asztaliteniszezők puszani csapat-világbajnoksága, aminek legbiztosabb jeleként a nőknél már kialakult az elődöntő párosítása, s a legjobb négyből két hely már a férfiaknál is elkelt.

A puszani csapat-világbajnokság 7. napján a nőknél összeállt a legjobb négy mezőnye, mégpedig ázsiai fölénnyel, miután Európát csak Franciaország képviseli az elődöntőben. Utóbbi együttes némi meglepetésre a németeket búcsúztatta a nyolc között, bár az igazsághoz tartozik, hogy a németek legjobbja, a kínai származású Shan Xiaona a hét közbeni sérülése miatt nem volt teljesen egészséges. A franciák az elődöntőben a továbbra is magabiztosan menetelő, s csütörtökön a házigazda dél-koreaiakat legyőző címvédő kínaiakkal találkoznak. Az alsó ágon ázsiai párharc lesz a másik döntős helyért a Tajvant kiejtő Hongkong és a Romániát búcsúztató Japán között, miután az eddig nagyszerűen szereplő románoknak a távol-keleti együttes már túl nagy falat volt. A román csapatból igazából csak Szőcs Bernadette tudta megszorongatni ellenfelét, de 3:2-re ő is kikapott Ito Mimától.

A férfiaknál a négyből csak két negyeddöntőt rendeztek meg csütörtökön. A Kína–Japán ázsiai rangadó a kínaiak sikerével zárult, de nem volt egyszerű dolguk, mert bár az eredmény nem ezt mutatja a Harimoto Tomokazu vezérelte szigetországiak felszívták magukat erre az összecsapásra, s a szetteken belül minden pontért alaposan megdolgoztatták Ma Lungot és társait. Kína ellenfele a legjobb négy között a Dél-Korea–Dánia párharc győztese lesz. A másik csütörtöki negyeddöntőben a zseniális Lebrun-testvérekkel felálló franciák gond nélkül intézték el a portugálokat, s összességében elképesztő magabiztossággal masíroztak el az elődöntőig – mivel az olimpia házigazdájának mindkét válogatottja már biztos érmes, kifejezetten bizakodva várhatják a nyári játékokat. A franciák a szombati elődöntőben a német–tajvani csata győztesével meccselnek.

56. ASZTALITENISZ CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, PUSZAN
Férfiak. Negyeddöntő: Kína–Japán 3:0, Franciaország–Portugália 3:1
Nők. Negyeddöntő: Kína–Dél-Korea 3:0, Franciaország–Németország 3:2, Hongkong–Tajvan 3:2, Japán–Románia 3:0

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik