A budapesti világbajnokságon búcsúzik az Európa-bajnok magyar táncpáros

Vágólapra másolva!
2024.02.28. 10:17
Váradi Martina és Andrea Silvestri világbajnok lett (Fotó: MTASZ)
A márciusi budapesti világbajnokságon fejezi be pályafutását a 16-szoros magyar bajnok Andrea Silvestri, Váradi Martina táncpáros, amely kétszer világbajnoki ezüstérmet szerzett, kétszer Európa-bajnok lett, a világjátékokon pedig többször is döntős volt.

A Magyar TáncSport Szakszövetség szerdai közlése szerint idén Magyarország lesz a házigazdája a latin táncok legnagyobb versenyének, a WDSF professzionista latin világbajnokságnak. A versenynek a Ludovika Aréna ad otthont, ahol március 23-24-én, a vb-vel egy időben a magyar bajnokságot is megrendezik.

„A mintegy ezerháromszáz férőhelyes aréna a két nap alatt fogadja a világ legjobb latintáncosait, valamint a hazai bajnokság húsz kategóriájának legjobb versenyzőit a gyermek kategóriától egészen a senior IV-es, azaz a hatvanöt év feletti korosztályig” – mondta Zsámboki Marcell, a hazai szövetség elnöke.

„A világbajnokságra a nemzetközi szövetség, azaz a WDSF tíz magasan kvalifikált pontozóbírót küld hazánkba, a magyar színeket Tóth István képviseli” – tette hozzá az elnök.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik