Asztalitenisz: Póta és Madarász is főtáblára jutott Dohában

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.01.16. 14:26
null
Póta Georgina meggyőző játékkal jutott tovább a dohai WTT-verseny selejtezőjéből (Fotó: WTT)
A selejtezők utolsó napjára három magyar érdekeltségű mérkőzés maradt Dohában, a WTT-sorozat contenderversenyén, egyesben Póta Georgina és Madarász Dóra főtáblára jutott, viszont a Madarász Dóra, Dari Helga párosnak ugyanez nem sikerült.

A jelek szerint Póta Georgina (világranglista-87.) hisz a bevált recepten ne változtass elven: a WTT-sorozat dohai contenderversenyének selejtezőjében még hétfőn úgy győzött 3:1-re a lengyel Katarzyna Wegrzyn (128.) ellen, az első játszmát viszonylag simán elbukta, onnan viszont esélyt sem adott ellenfelének. Nos, ugyanezt megismételte kedden, ezúttal a lengyelnél csupán egy hellyel hátrább sorolt spanyol Sofia-Xuan Zhang (129.) volt a szenvedő fél, kétszeres Európa-bajnok rutinos klasszisunk mindent egybevéve meggyőző játékkal jutott a főtáblára. Madarász Dórának (84.) erre nem volt lehetősége – mármint a meggyőző játékra –, ám ezt gyaníthatóan ő sem bánta, hiszen a kezdés előtt az osztrák Amelia Solja helyett csak egy üzenet érkezett, hogy fejfájás miatt nem tudja vállalni a szereplést, így Madarász játék nélkül csatlakozott a főtáblások mezőnyéhez.

Most, az olimpiai kvalifikációs időszak hajrájában mindenki igyekszik a lehető legtöbb versenyen elindulni, hogy gyűjtse a pontokat, ezért minden győzelem rendkívül értékes –mondta női válogatottunk szövetségi kapitánya, Pink Márk.– Éppen ezért örömteli, hogy két női játékosunk is ott van a főtáblán, s bízom benne, hogy ez még nem a végállomás.”

A Madarász Dóra, Dari Helga párosunknak viszont nem sikerült túljutnia a selejtezőn, a svéd Filippa Bergand, Christina Källberg duó szinte végig a kezében tartotta az irányítást, s négy játszmában győzött. Ezzel eldőlt, hogy a legjobbak között egyesben Póta és Madarász mellett csak a selejtező nélkül a főtáblára sorolt Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosunk áll asztalhoz, utóbbinál már az ellenfél is ismert, a dél-koreai Cso Te Szong, Dzsu Cson Huj duóval kell megküzdeni a nyolcaddöntőben.

Lehetett volna jobb is a sorsolás, de ez van, ezt a feladatot kell megoldani. A mérkőzésig felkészülünk az ázsiaiakból, a többi pedig majd az asztalnál dől el”– tette hozzá Pink Márk.

WTT-SOROZAT, CONTENDER, DOHA
Nők. Egyes. Selejtező. 3. forduló:
Póta Georgina–Zhang (spanyol) 3:1 (–4, 5, 7, 6)
Madarász Dóra–Solja (osztrák) 3:0 j. n.
Páros. Selejtező:
Bergand, Källberg (svéd)–Madarász, Dari Helga 3:1 (8, 7, –10, 6)

Legfrissebb hírek

Asztaltenisz: a nőknél sorozatban hatodszor lesz Budaörs–Erdért döntő az Extraligában

Egyéb egyéni
Tegnap, 19:22

Asztaltenisz Ek: tekintélyes budaörsi előny az elődöntő visszavágójára

Egyéb egyéni
2025.05.29. 21:20

Botrányba fulladt az ITTF elnökválasztása

Egyéb egyéni
2025.05.28. 17:41

Utolsó mérkőzései előtt áll a németek klasszis asztaliteniszezője, Timo Boll

Egyéb egyéni
2025.05.28. 11:11

Asztalitenisz-vb: ötből négy aranyat Kína vitt haza Dohából

Egyéb egyéni
2025.05.25. 19:45

Asztalitenisz-vb: Ilyen sem volt még, brazil döntős férfi egyesben!

Egyéb egyéni
2025.05.24. 20:52

Asztalitenisz-vb: a Szőcs, Polcanova duó világbajnoki döntős!

Egyéb egyéni
2025.05.24. 17:42

Asztalitenisz-vb: Hugo Calderano az első dél-amerikai érmes a sportág történetében

Egyéb egyéni
2025.05.23. 19:43
Ezek is érdekelhetik