Darts-vb: Cullen továbbment délután, Sherrock kiesett

Vágólapra másolva!
2023.12.17. 22:30
null
Joe Cullen hozta a kötelezőt Penhall ellen (Fotó: Getty Images)
Nem borult a papírforma a PDC-dartsvilágbajnokság 1. és 2. fordulójának vasárnapi mérkőzésein, minden csatát az esélyesebbnek tartott versenyző nyert meg.

 

Az első szettben még megszenvedett dél-afrikai ellenfelével az angol Ricky Evans, de a szettelőny birtokában összekapta magát, s kiharcolta a továbbjutást. A walesi Jim Williams semmit sem bízott a véletlenre a guyanai Norman Madhoo elleni találkozón, egy leget sem engedélyezett ellenfelének, így tökéletes mérleggel jutott tovább.

A Fülöp-szigeteki Lourence Ilagan az előző vb-n pályafutása legjobb eredményét elérve jutott be a második fordulóba, s ez kis híján most is sikerült neki, miután kettős szetthátrányból felállva egyenlíteni tudott a kanadai Matt Campbell ellen. A döntő szett viszont a vártnál sokkal egyoldalúbb küzdelmet hozott, s Campbell, ha nehezen is, de kvalifikálta magát a második körbe.

A délutáni program zárásaként Joe Cullen játszott a harmadik fordulóba jutásért az ausztrál Darren Penhall-lal, s a 14. helyen kiemelt angol nem játszott tökéletesen, de az egy-két elvesztett leg még így is belefért neki, összességében simán továbbjutott.

Az esti program első mérkőzése kiegyenlített küzdelmet hozott, szinte azonos átlaggal dobott az ír Dylan Slevin (90.21) és a német Florian Hempel (91.06). Slevin hiába szállt ki adott esetben 167-ről, s hiába kiszállózott jobban ellenfelénél, a meccset mégis a német versenyző nyerte meg 3:1-re.

Niels Zonneveld az első két szettet megnyerte a maga meccsén, majd a rutinos Darren Webster összekapta magát, és szépíteni tudott. A negyedik játszmában a felek két-két leget nyertek, így az ötödik leg döntött az esetleges döntő szettről. A nyomás tehát nagy volt a versenyzőkön, s talán ennek tudható be, hogy Zonneveld és Webster is borzalmasan kiszállózott – a holland kilenc meccsnyilat is elhibázott, de másodjára már eltalálta a dupla egyet, s továbbjutott a második körbe.

A legismertebb női dartsosként számon tartott Fallon Sherrock biztatóan kezdte a holland Jermaine Wattimena elleni meccsét, s nagy csatában behúzta az első szettet. Ezután két szett alatt csak egy leget nyert az angol hölgy, így Wattimena került előnyös helyzetbe. A negyedik játszma ismét ötleges, szoros csatát hozott, de ebből már a holland versenyző jött ki jobban, így Sherrock idei vb-kalandja már az első fordulóban véget ért.

A játéknap utolsó mérkőzésén a harmadik kiemelt Luke Humphries az első szettet simán megnyerte Lee Evans ellen, a másodikat kétleges előny elherdálása után húzta be, a harmadikban viszont ő fordított 0–2-ről – érdekes volt a forgatókönyv, de a papírforma ezúttal sem borult.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
13.00
1. forduló
Ricky Evans (angol, 92.34)–Simon Adams (dél-afrikai, 75.89) 3:0 (3–2, 3–0, 3–0)
Jim Williams (walesi, 87.84)–Norman Madhoo (guyanai, 73.2) 3:0 (3–0, 3–0, 3–0)
Matt Campbell (kanadai, 93.14)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki, 86.03) 3:2 (3–1, 3–1, 2–3, 2–3, 3–0)
2. forduló
Joe Cullen (angol, 14., 93.41)–Darren Penhall (ausztrál, 81.24) 3:0 (3–1, 3–2, 3–1)
1. forduló
Dylan Slevin (ír, 90.21)–Florian Hempel (német, 91.06) 1:3 (3–1, 2–3, 2–3, 1–3)
Niels Zonneveld (holland, 79.86)
–Darren Webster (angol, 84.29) 3:1 (3–0, 3–2, 2–3, 3–2)
Jermaine Wattimena (holland, 90.99)–Fallon Sherrock (angol, 87.92) 3:1 (2–3, 3–1, 3–0, 3–2)
2. forduló

Luke Humphries (angol, 3., 93.58)–Lee Evans (angol, 92.33) 3:0 (3–1, 3–2, 3–2)

AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Kevin Doets (holland)
–Stowe Buntz (amerikai) 3:0
Mike De Decker (belga)–Dragutin Horvat (német)
Niels Zonneveld (holland)–Darren Webster (angol) 3:1
William O'Connor (ír)–Bhav Patel (indiai)

Mario Vandenbogaerde (belga)–Thibault Tricole (francia)
Ritchie Edhouse (angol)–Jeffrey de Graaf (svéd)
Steve Lennon (ír)–Owen Bates (angol)
Jamie Hughes (angol)–David Cameron (kanadai) 3:1

Jim Williams (walesi)–Norman Madhoo (guyanai) 3:0
Radek Szaganski (lengyel)–Marko Kantele (finn)
Matt Campbell (kanadai)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki) 3:2
Christian Kist (holland)–Luke Littler (angol)

Connor Scutt (angol)–Krzysztof Kciuk (lengyel) 3:0
Mickey Mansell (északír)–Hsziao Csen-cung (kínai)
Keegan Brown (angol)–Boris Krcmar (horvát)
Simon Whitlock (ausztrál)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki) 3:2

Keane Barry (ír)–Reynaldo Rivera (Fülöp-szigeteki) 3:1
Richard Veenstra (holland)–Ben Robb (új-zélandi)
Dylan Slevin (ír)–Florian Hempel (német) 1:3
Ryan Joyce (angol)–Alex Spellman (amerikai)

Scott Williams (angol)–Muramacu Haruki (japán) 3:1
Jermaine Wattimena (holland)–Fallon Sherrock (angol) 3:1
Martin Lukeman (angol)–Haupai Puha (új-zélandi)
Luke Woodhouse (angol)–Berry van Peer (holland)

Lee Evans (angol)–Sandro Eric Sosing (Fülöp-szigeteki) 3:0
Ricardo Pietreczko (német)–Szuzuki Mikuru (japán)
Jules van Dongen (amerikai)–Darren Penhall (ausztrál) 1:3
Ian White (angol)–Goto Tomoja (japán)

Ricky Evans (angol)–Simon Adams (dél-afrikai) 3:0
Steve Beaton (angol)–Wessel Nijman (holland)
Cameron Menzies (skót)–Rusty-Jake Rodriguez (osztrák) 3:0
Gian van Veen (holland)–Man Lok Leung (hongkongi)

A 2. FORDULÓ ÁGRAJZ SZERINT
Michael Smith (angol, 1.)
–Kevin Doets (holland) 3:2
Madars Razma (lett, 32.)–Mike De Decker (belga)/Dragutin Horvat (német)
Ross Smith (angol, 16.)–Niels Zonneveld (holland)
Chris Dobey (angol, 17.)–William O'Connor (ír)/Bhav Patel (indiai)

Rob Cross (angol, 8.)–Mario Vandenbogaerde (belga)/Thibault Tricole (francia)
José de Sousa (portugál, 25.)–Ritchie Edhouse (angol)/Jeffrey de Graaf (svéd)
Jonny Clayton (walesi, 9.)–Steve Lennon (ír)/Owen Bates (angol)
Krzyszfof Ratajski (lengyel, 24.)–Jamie Hughes (angol)

Peter Wright (skót, 4.)–Jim Williams (walesi)
Raymond van Barneveld (holland, 29.)–Radek Szaganski (lengyel)/Marko Kantele (finn)
James Wade (angol, 13.)–Matt Campbell (kanadai)
Andrew Gilding (angol, 20.)–Christian Kist (holland)/Luke Littler (angol)

Gerwny Price (walesi, 5.)–Connor Scutt (angol)
Brendan Dolan (északír, 28.)–Mickey Mansell (északír)/Hsziao Csen-cung (kínai)
Dirk van Duijvenbode (holland, 12.)–Keegan Brown (angol)/Boris Krcmar (horvát)
Gary Anderson (skót, 21.)–Simon Whitlock (ausztrál) 3:0

Michael van Gerwen (holland, 2.)–Keane Barry (ír)
Kim Huybrechts (belga, 31.)–Richard Veenstra (holland)/Ben Robb (új-zélandi)
Dimitri Van den Bergh (belga, 15.)–Florian Hempel (német)
Stephen Bunting (angol, 18.)–Ryan Joyce (angol)/Alex Spellman (amerikai)

Danny Noppert (holland, 7.)–Scott Williams (angol)
Martin Schindler (német, 26.)–Jermaine Wattimena (holland)
Damon Heta (ausztrál, 10.)–Martin Lukeman (angol)/Haupai Puha (új-zélandi)
Josh Rock (északír, 23.)–Luke Woodhouse (angol)/Berry van Peer (holland)

Luke Humphries (angol, 3.)–Lee Evans (angol) 3:0
Callan Rydz (angol, 30.)–Ricardo Pietreczko (német)/Szuzuki Mikuru (japán)
Joe Cullen (angol, 14.)–Darren Penhall (ausztrál) 3:0
Ryan Searle (angol, 19.)–Ian White (angol)/Goto Tomoja (japán)

Nathan Aspinall (angol, 6.)–Ricky Evans (angol)/Simon Adams (dél-afrikai)
Daryl Gurney (északír, 27.)–Steve Beaton (angol)/Wessel Nijman (holland)
Dave Chisnall (angol, 11.)–Cameron Menzies (skót) 3:1
Gabriel Clemens (német, 22.)–Gian van Veen (holland)/Man Lok Leung (hongkongi)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik