Tollaslabda: Kőrösi Ágnes a nyolc között a magyar nyílt bajnokságon

Vágólapra másolva!
2023.11.03. 16:10
null
Kőrösi Ágnes (Fotó: Facebook/
Kőrösi Ágnes bejutott a nyolc közé egyesben a Vasas sportcsarnokában zajló 48. Victor FZ/Forza magyar nemzetközi tollaslabda-bajnokság pénteki versenynapján.

A másodikként rangsorolt Kőrösi két szettben kerekedett a selejtezőből érkező dán riválisa fölé a nyolcaddöntőben. A nyolc között az 5. helyen kiemelt spanyol Ania Setien vár rá.

A magyar férfiak számára véget értek a küzdelmek, miután Szerecz Márton és Kereszti Zoltán kettőse két szettben alulmaradt a hetedik helyen kiemelt lengyel duó ellen.

A főtáblás mérkőzések pénteken folytatódnak, az elődöntőket és a döntőket pedig szombaton rendezik a Fáy utcai Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban. A belépés ingyenes.

FRISSÍTÉS: KŐRÖSI BEJUTOTT AZ ELŐDÖNTŐBE

A másodikként rangsorolt Kőrösi az első szettet elbukta spanyol riválisával szemben, a másodikban szoros csatában egyenlített, végül 21–16-ra hozta az utolsó felvonást és így 53 perc elteltével bejutott a szombati elődöntőbe, amelyben a dán Irina Amalie Andersennel küzdhet a fináléért.

Legfrissebb hírek

Kőrösi Ágnes a Távol-Keleten készül a tollaslabda-világbajnokságra

Egyéb egyéni
2025.05.22. 10:12

Tollas: az U17-es és az U13-as zárta az országos bajnokságok sorát

Utánpótlássport
2025.05.12. 09:07

Tollaslabda: Karalyos Etelka triplázott az U19-es országos bajnokságon

Utánpótlássport
2025.04.30. 19:02

„Egyáltalán nem számítottam rá” – Sándorházi Vivien a történelmi sikeréről

Egyéb egyéni
2025.04.28. 17:39

Tollaslabda: többen is tripláztak az U19-es országos bajnokságon

Utánpótlássport
2025.04.27. 18:27

Sándorházi Vivien bronzérmes a tollaslabda Eb-n!

Egyéb egyéni
2025.04.12. 17:35

Sándorházi Vivien alig hiszi el, hogy érmes a tollas Eb-n

Egyéb egyéni
2025.04.11. 21:04

Sporttörténelmi siker, Sándorházi Vivien Eb-elődöntős!

Egyéb egyéni
2025.04.11. 15:44
Ezek is érdekelhetik