Asztalitenisz: Szőcsnek esélye volt, de végül nem jutott elődöntőbe Frankfurtban

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.11.03. 15:24
null
Szőcs Bernadett nagyszerűen játszott, de most ez sem volt elég a győzelemhez (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat frankfurti champions versenyén a nőknél a legjobb nyolc között egyetlen európaiként asztalhoz álló Szőcs Bernadette órási meccsen 3:2-re kikapott a japán Hajata Hinától, ezzel nem jutott be az elődöntőbe. 


A hónapok óta káprázatos formában versenyző Szőcs Bernadette (világranglista-12.) már azzal nagyot dobott, hogy a WTT-sorozat Frankfurban zajló champions besorolású versenyén – amelynek a mezőnye gyakorlatilag világbajnoki erősségű – a nyolcaddöntőben legyőzte a kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok, második helyen kiemelt kínai Csen Menget (2.). Ilyen erősségű versenyen a nőknél csak elvétve jutnak el európaiak a legjobb nyolc közé, most is csak Szőcsnek sikerült. A román színekben induló 28 éves klasszis a negyeddöntőben a japán Hajata Hinával (4.) találkozott, s nem sok hiányzott az újabb szenzációhoz. Szőcs végig bátran játszott, 1:0-ra és 2:1-re vezetett, a negyedik játszmában 9:7-nél pedig már csak két pontra volt a győzelemtől, ám Hajata kiegyenlített. Az ötödik etap drámaian alakult, a szett első felében inkább Szőcsnél volt az előny, a japán a térfélcsere után feljavult, 9:8-as vezetésénél pedig Szőcs szervát rontott, így Hajata két meccslabdához jutott, s a másodikat sikerült is értékesítenie – ezzel az is eldőlt, hogy a nőknél biztosan nem lesz európai érmes Frankfurtban.

A férfiaknál a torna eddigi legnagyobb szenzációját Li Szang Szu (27.) szállította: a 33 éves dél-koreai játékos a nyolcaddöntőben 3:1-re legyőzte az olimpiai bajnok és nyolcszoros világbajnok, világranglista-vezető 26 éves, s nem mellesleg az első helyen kiemelt kínai Fan Csen-tungot. Utóbbi kétségkívül az egész verseny legnagyobb favoritja volt, az ő kiesésével biztossá vált, hogy nemcsak az alsó, a felső ágon sem lehet kínai házi elődöntő, ami mindenképpen jót tesz a végjátéknak. Li Szang Szu egyébként a negyeddöntőben a franciák szupertinijével, minden idők negyedik legfiatalabb top 10-es férfijátékosával, a 17 esztendős Felix Lebrunnal (9.) mérkőzik, miután utóbbi valósággal átgázolt az ugyancsak tollszárfogással játszó, Európa-bajnoki címvédő német-kínai Dang Qiun (14.)

ASZTALITENISZ
WTT-SOROZAT, CHAMPIONS, FRANKFURT
Férfiak. Egyes. Nyolcaddöntő:
Li Szang Szu (dél-koreai)–Fan Csen-tung (kínai) 3:1 (7, –9, 8, 11)
Nők. Egyes. Negyeddöntő:Hajata (japán)–Szőcs Bernadette (romániai) 3:2(–5, 7, –6, 9, 9)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Véget ért a Lei, Szántosi páros menetelése

Egyéb egyéni
2025.04.02. 17:39

Asztalitenisz: A Lei, Szántosi páros egyetlen európaiként elődöntős Otocecben

Egyéb egyéni
2025.04.02. 13:31

Asztalitenisz: a Lei, Szántosi páros bravúrja Otocecben

Egyéb egyéni
2025.04.01. 15:49

Két magyar ezüst a lengyelországi para-asztalitenisz vk-n

Egyéb egyéni
2025.03.31. 10:35

Asztalitenisz Ek: nehéz, de nem reménytelen a Budaörsi SC helyzete

Egyéb egyéni
2025.03.29. 20:00

Asztalitenisz: jövőre Ljubljanában rendezik az egyéni Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:56

Asztalitenisz ob: egyesben Póta Georgina hatodszor, András Csaba először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.23. 18:27

Asztalitenisz ob: Barcsai Sophie három számban is elődöntős

Egyéb egyéni
2025.03.22. 21:58
Ezek is érdekelhetik