Birkózás: Losonczi Dávid vb-aranyérme több szempontból is történelmi – érdekességek

D. ZS.D. ZS.
Vágólapra másolva!
2023.11.14. 18:28
null
Losonczi Dávid sporttörténelmet is írt (Fotó: Róth Tamás)
Bár csak utólag, jelentős magyar sportdiplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően ítélte oda a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW), Losonczi Dávid több szempontból is történelmet írt világbajnoki címével.

 

A kötöttfogású 87 kilósok között vitézkedő kiválóság, mint ismert, hiába fektette két vállra a török Ali Cengizt a szeptemberi, belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokság döntőjében, a bírók nem ítélték meg a tust. A nyilvánvaló igazságtalanság miatt a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) felülvizsgálati kérelemmel fordult a nemzetközi szövetséghez (UWW), amelynek elnöksége alapos vizsgálat után Losonczi Dávidot is világbajnokká minősítette.

A későn jött, de jól megérdemelt diadal több szempontból is történelmi. Néhány klasszisunk tudott duplázni, tehát egyazon évben vb-t és Eb-t is nyerni. Ám olyan még nem fordult elő a sportágban, hogy ugyanazon esztendő két világversenyét két különböző magyar birkózó nyerje meg, idén Takács István lett az Európa-, Losonczi Dávid pedig a világbajnok a kötöttfogású 87 kg-ban. Utóbbi az ESMTK-KIMBA versenyzője, az erzsébetiek tizenkettedikként csatlakoztak a vb-nyertest adó hazai klubok közé. Ez az újdonsült aranyérmes édesapja, Losonczi Ottó munkáját is dicséri, aki mindössze 17 éve, 2006-ban alapította a szakosztályt.

1950, a ceglédi Gál József premiernek számító diadala óta összesen 22 magyar birkózó 32 vb-aranyérmet szerzett, a júliusban 23 éves Losonczi az egyik legfiatalabb közülük. Hárman viszont még be sem töltötték a 23-at, s már a világ tetején álltak: Kozma István (1962), Komáromi Tibor (1986) és Farkas Péter (1990). Előző kettő háromszoros, utóbbi kétszeres vb-első, a jövőt tekintve tehát Dávidban is bízhatunk.

1979-ben San Diegóban négy magyar vb-arany született, ez minden idők legjobb sportági eredménye, de 2023, Belgrád Muszukajev Iszmail és Losonczi diadala révén felzárkózott a korábbi duplázásokhoz (1962 - Toledo, 1967 - Bukarest, 1986 - Budapest).

Szerdán az MBSZ ünnepélyesen köszönti az újdonsült világbajnokot a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián.

Legfrissebb hírek

Losonczi Dávid: Most még ki kell élveznem, hogy Európa-bajnok lettem

Birkózás
2025.04.16. 19:17

Losonczi Dávid: Egyszer meg kell nyernem az olimpiát!

Birkózás
2025.04.15. 10:16

Csillagok születtek – Deák Zsigmond jegyzete

Birkózás
2025.04.12. 22:57

Losonczi nyerte a gigászok csatáját: Európa-bajnok Somorján!

Birkózás
2025.04.12. 20:35

Losonczi akkorát dobott az Eb-győztesen, hogy megremegett a dobogó – döntőbe jutott Somorján!

Birkózás
2025.04.11. 17:47

Losonczi Dávid elődöntőbe jutott az Európa-bajnokságon

Birkózás
2025.04.11. 14:01

Losoncziért, Muszukajevért és Elekesért is szoríthatunk az Eb-n

Birkózás
2025.04.06. 17:20

Losonczi Dávid és Szőke Alex barátságán csak a Farm VIP üthet léket?

Birkózás
2025.04.03. 14:44
Ezek is érdekelhetik