Asztalitenisz: itthon menesztették, Európában számítanak Bátorfi Zoltánra

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.11.24. 12:27
null
A magyar női válogatott néhány hete menesztett szövetségi kapitánya, Bátorfi Zoltán is ott lesz a decemberi, csengtui nemzetközi edzőtáborban (Fotó:
A kínai utánpótlás-válogatott decemberi csengtuni nemzetközi edzőtáborában a soron kívül meghívott magyar játékosok és edzők mellett Bátorfi Zoltán is ott lesz, női válogatottunk korábbi kapitánya az európai szövetség felkérésére az európai csapat egyik vezetőjeként utazik.

 

Azzal a jó hírrel érkezett vissza pekingi látogatásáról Kovacsics Imre, a Magyar Asztalitenisz-szövetség elnöke, hogy a kínai szövetség első embere, a kétszeres olimpiai és hétszeres világbajnok Liu Kuo-liang felajánlotta, három-három magyar fiú és lány egy-egy edzővel részt vehet a kínai utánpótlás-válogatott decemberi csengtui edzőtáborában. Erről tudni kell, hogy 15 éves fiataloknak szervezik, s a legtehetségesebb kínai játékosok mellett az öt kontinens két-két legjobbját is vendégül látják. Az tehát biztos, hogy a magyar utánpótlás kiválasztottjai az edzőikkel elutazhatnak Kínába, de mint kiderült, magyarként nem csak ők lesznek Csengtuban: Bátorfi Zoltán az európai küldöttség tagjaként ugyancsak részt vesz az edzőtáborban.

„Az európai szövetségtől kaptam felkérést, hogy legyek én az európai csapat egyik vezetője – mondta a magyar női asztalitenisz-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. – Nagyon megtisztelő volt, hogy rám gondoltak, örömmel mondtam igent, hiszen ez a munkám elismerése is. Egyébként korábban már vettem részt hasonló eseményen, a nemzetközi szövetség által a világ reménységeinek szervezett héten kétszer is főedzőként voltam jelen, 2021-ben Jordániában és 2022-ben Franciaországban.”

A helyzet több mint pikáns, hiszen Bátorfi Zoltánt néhány héttel ezelőtt váratlanul, egyik napról a másikra menesztették a női válogatott éléről, Kovacsics Imre akkor úgy indokolt, a szeptemberi malmői Európa-bajnokságon nem volt elégedett a csapat szereplésével, s a szakmai munka hiányosságaira utalva szerződést bontott Bátorfival, s vele együtt a férfiakat irányító Muskó Péterrel – nem egészen tíz hónappal a párizsi olimpia rajtja előtt. Hogy ez jó döntés volt-e, arra nyilván az idő adja meg a választ, ám az mindenképpen figyelemre méltó, hogy Bátorfi Zoltán szakmai felkészültségével a jelek szerint a nemzetközi és az európai szövetség is elégedett…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik