Darts: döntéskényszerben a világ legjobb női játékosa

Vágólapra másolva!
2023.09.14. 11:10
null
Beau Greaves egy éve már kipróbálta magát a PDC világbajnokságán (Fotó: Getty Images)
Nagy döntés előtt áll Beau Greaves, a világ legjobb női dartsosa, a PDC világszervezet ugyanis bejelentette, hogy aki elindul a WDF-vb-n, nem szerepelhet a PDC-világbajnokságon decemberben.

 

A WDF világbajnoksága december 2. és 10. között lesz Lakeside-ban, a BDO-vb ikonikus helyszínén, míg a PDC-vb szokás szerint december közepén kezdődik a londoni Alexandra Palace-ban.

Greaves mindkét vb-re kvalifikálta magát, de most döntenie kell, hogy elindul-e címvédőként a WDF női tornáján, vagy inkább a világ legnagyobb versenyén, a PDC-világbajnokságon lép színpadra a férfiakkal azonos mezőnyben (tavaly még nem volt ilyen korlátozás, akkor először indult, az ír William O’Connortól 3:0-s vereséget szenvedett).

Nem Greaves az egyetlen, aki már mindkét versenyre indulási jogot szerzett, a holland Berry van Peer és a 16 éves angol Luke Littler szintén válaszút elé került. A brit csodagyerek már döntött is, a PDC világbajnokságán indul majd el.

A WDF-világbajnokság mezőnye már majdnem teljes (visszalépések éppen a PDC-vb miatt lehetnek), a férfiak tornájára Kovács Patrik, Takács Gábor és a román színekben induló Kádár László is kvalifikálta magát, míg a nők versenyén Ihász Veronika – tavaly áprilisban egyedül ő nyert szettet Greaves ellen – lesz ott.

Legfrissebb hírek

A tavalyi győztes nélkül rajtol a darts Eb, amelyen Littler világelső lehet

Egyéb egyéni
2 órája

Darts: Nem akartam mást nézni a tévében, ha én is ott lehetek – Kovács Patrik

Egyéb egyéni
8 órája

Nathan Aspinall oktatta a mezőnyt Hildesheimben

Egyéb egyéni
2025.10.19. 23:35

Kovács Patrik az első magyar induló 17 év után a PDC dartsvilágbajnokságán

Egyéb egyéni
2025.10.18. 20:10

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

A világ legjobb női dartsosa legyőzte Littlert az ifi-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.10.13. 20:40

Luke Littler megnyerte az angol házidöntőt, az első sikerét aratta a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.12. 23:32

Álomdöntő a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.11. 23:50
Ezek is érdekelhetik