Birkózó-vb: Galambos negyeddöntőig jutott, Szekér kis híján klasszist vert

KRASZNAI BENCE (Belgrád)KRASZNAI BENCE (Belgrád)
Vágólapra másolva!
2023.09.19. 15:26
null
Galambos Ramóna (pirosban) nagyon közel járt az elődöntőhöz, de nem tudta legyőzni a törököt (Fotó: Róth Tamás)
Női válogatottunkból Galambos Ramóna (57 kg) a negyeddöntőig menetelt a belgrádi Stark Arénában zajló olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság keddi programjában, ott azonban megálljt parancsolt neki a török Elvira Kamaloglu. Szekér Szimonetta (50 kg) egy vereséget, Dollák Tamara (59 kg) egy győztes és két vesztes meccset követően búcsúzott.

 

Sérülés miatt legutóbb közel két és fél éve lépett szőnyegre világversenyen Galambos Ramóna, aki Belgrádban olimpiai kategóriában, az 57 kilogrammosok között bizonyíthatott. Nem akárhogyan tért vissza! Elsőként az Európa-bajnoki harmadik, vb-ötödik francia Mathilde Riviere-t utasította maga mögé, okos, taktikus birkózással, passzivitási ponttal, kiléptetéssel és mögé kerüléssel 4:1-es sikerrel nyitott.

A BHSE Európa-bajnoki bronzérmese a következő mérkőzésén nem akárkivel, a mongolok olimpiai és világbajnoki bronzérmesével, Bolortujaa Bat-Ocsirinnel találkozott. A magyar hölgy fantasztikusan nyitott, levitellel, kontra akcióval, majd lábra támadással 6:0-s előnyre tett szert, a mongol kiléptetéssel szépített (6:1). Elfogyni látszott Galambos kondija, egyre lassabban mozgott, a mongol sportoló viszont megállás nélkül támadott, két levitelt is sikeresen hajtott végre (6:5). Kiemelkedő védekezésre volt szükség Ramónától, hiszen fél perc maradt még a mérkőzésből. Megoldotta a feladatot, gyönyörűen akasztotta meg riválisa támadásait, megnyert challenge-el végül 7:5-re behúzta a meccset, ezzel világbajnoki negyeddöntőbe jutott.

Az U23-as Európa-bajnok török Elvira Kamaloglu következett. Rendkívül statikus meccs alakult ki a hölgyek között, mindketten betonbiztosan védekeztek. Passzivitási pontok döntöttek, nem a mi javunkra, hiszen 1:1 esetén az utolsó pont számít. Kamaloglu tehát elődöntőbe jutott, Galambos Ramóna a vigaszágban bízhat.

„Egyelőre rendkívül csalódott vagyok, nehéz mosolyogni, hiszen nagyon közel álltam a négy közé jutáshoz. Valószínűleg pár nap múlva édesebbnek látom a történteket, fél évvel ezelőtt tértem vissza a szőnyegre úgy, hogy előtte az sem volt biztos, folytathatom-e még valaha a birkózást. Ehhez képest két mérkőzést nyertem, ez nem rossz, de most fáj, hogy hajszálra voltam az elődöntőtől” – értékelt Galambos az elveszített negyeddöntőt követően.

Szekér Szimonetta megszorongatta Vucot (Fotó: Róth Tamás)
Szekér Szimonetta megszorongatta Vucot (Fotó: Róth Tamás)

U23-as Európa-bajnoki ezüstérmesünket, Szekér Szimonettát rendkívül nehéz ágra sorsolták. Rögtön a selejtezőben a kétszeres világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes román Alina Grigore Vuckal találkozott. A BHSE versenyzője passzivitási ponttal 1:0-s előnyre tett szert, amelyet nem tudott megőrizni a menet végéig, levitte őt a román lány (1:2). A második etapban újabb levitelt hajtott végre Vuc (1:4), amelyet követően pörgetni is szeretett volna, ám ezt remekül kontrázta meg szekér, a vállánál fogva a hátára billentette két pontért (3:4). Noha mindent megtett a fordításért az utolsó másodpercekben, nem jött össze, tehát 4:3-as vereséget szenvedett.

„Ilyen közel még sosem kerültem ehhez a román lányhoz, szóval az mindenképpen pozitív, hogy most sikerült. A vereség miatt persze csalódott vagyok, de dolgoznom kell tovább, gőzerővel készülök az októberi U23-as világbajnokságra” – fogalmazott Szekér Szimonetta. Jól sejtette, hogy nem jut vigaszágra, Vuc a negyeddöntőben simán kikapott az olimpiai és háromszoros világbajnok japán Szuszaki Juitól, ezzel búcsúzott a vb-től.

Hasonlóan járt az Eb-harmadik Dollák Tamara (59 kg) is, aki hétfőn egy-egy győztes és vesztes mérkőzésen szerepelt, s a vigaszágon folytathatta kedden. Ott azonban a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes azeri Alyona Kolesnik technikai tussal megverte őt.

BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, BELGRÁD

Női birkózás. 50 kg. Selejtező: Vuc (román)–Szekér Szimonetta 4:3.

57 kg. A 16 közé jutásért: Galambos Ramóna–Riviere (francia) 4:1. Nyolcaddöntő: Galambos–Bat-Ocsirin (mongol) 7:5. Kamaloglu (török)–Galambos 1:1, később szerzett ponttal.

59 kg. Vigaszág: Kolesnik (azeri)–Dollák 10:0.

A magyarok eredményei és a verseny programja (az olimpiai súlycsoportok dőlt betűvel)
Szabadfogás
Szombat-vasárnap. 61 kg:
nincs magyar induló. 70 kg: Antal Dániel (UTE) a 10. helyen zárt. 86 kg: Püspöki Patrik (Mogyi Bajai BC) a 17. helyen zárt. 125 kg: Ligeti Dániel (Haladás) az 5. helyen zárt.
Vasárnap-hétfő. 57 kg: nincs magyar induló. 74 kg: Kuramagomedov Murad (Tatabánya) a 11. helyen zárt. 79 kg: nincs magyar induló. 92 kg: Juhász Balázs (KTE) a 12. helyen zárt.

Szabadfogás és női birkózás
Hétfő-kedd. 65 kg:
Muszukajev Iszmail (FTC) döntős. 97 kg: Bajcajev Vlagyiszlav (Csepel TC) kiesett. 55 kg: Bognár Erika (BHSE) kiesett. 59 kg: Dollák Tamara (UTE) kiesett.

Női birkózás
Kedd-szerda. 50 kg:
Szekér Szimonetta (BHSE) kiesett. 57 kg: Galambos Ramóna (BHSE) a vigaszágra vár. 65 kg: nincs magyar induló. 76 kg: nincs magyar induló
Szerda-csütörtök. 53 kg:
Orsós Sztálvira (Csepel TC), 62 kg: nincs magyar induló. 68 kg: Szabados Noémi (FTC-KIMBA), 72 kg: nincs magyar induló

Kötöttfogás
Csütörtök-péntek. 55 kg:
nincs magyar induló. 77 kg: Lévai Zoltán (BHSE), 82 kg: Szilvássy Erik (Csepeli BC), 130 kg: Vitek Dárius (BHSE)
Péntek-Szombat. 60 kg: Torba Erik (BHSE), 72 kg: Fritsch Róbert (BHSE), 97 kg: Lévai Tamás (BHSE).
Szombat-vasárnap. 63 kg:
Kecskeméti Krisztián (Ceglédi VSE), 67 kg: Váncza István (FTC), 87 kg: Losonczi Dávid (ESMTK-KIMBA)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik