Birkózó-vb: életveszélyes állapotba került, azonnal megműtötték a bronzérmes klasszist

KRASZNAI BENCE (Belgrád)KRASZNAI BENCE (Belgrád)
Vágólapra másolva!
2023.09.18. 13:53
null
Néhány perccel az örömét követően életveszélyes állapotba került Sota Partenadze (Fotó: AFP)
A grúz Sota Partenadze bronzérmet szerzett a belgrádi Stark Arénában zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, ám a mérkőzését követően rögtön kórházba szállították, bélrepedés miatt sürgősségi műtéten esett át. Az állapota azóta stabil.

 

A 61 kilogrammos Sota Partenadze a bronzmérkőzésen hatalmas csatában, 5:5-re, később szerzett ponttal legyőzte az ukrán Valentin Bliaszetszkijt, így a harmadik helyen zárt. Néhány perccel az összecsapás után rosszul lett, bélrepedés miatt életveszélyes állapotba került, természetesen azonnal kórházba szállították, ahol rögtön műtötték. A beavatkozás mintegy két órán át tartott, az állapota azóta stabil.

A nemzetközi szövetség (UWW) közleményéből kiderül, hogy tíz napig biztosan megfigyelés alatt, kórházban tartják a világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes klasszist.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik