Birkózás: támogatták az ukrajnai háborút – nem vehetnek részt a vb-n

Vágólapra másolva!
2023.09.02. 18:28
null
Fotó: Getty Images
A nemzetközi szövetség (UWW) hivatalos közleményt adott ki az orosz és fehérorosz sportolók részvételéről a két hét múlva rajtoló olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, melyre Belgrádban kerül sor.

Az UWW a honlapján tette közzé, hogy összesen 235 embert világítottak át az orosz és fehérorosz válogatottból, a vizsgálatban nemcsak a sportolók, hanem az őket kísérő személyzet is érintett volt. Összesen 26 főnek utasították vissza az akkreditációját, mert bizonyítottan támogatták a jelenleg is zajló ukrajnai háborút, illetve tagsággal rendelkeztek a katonai vagy nemzetbiztonsági szerveknél.

A jogosultságról egy külön erre a célra létrehozott testület döntött, amely egy független és privát hírszerző szolgáltató jelentéseire támaszkodva hozta meg a döntést.

Az orosz és fehérorosz versenyzők egyéni, semleges indulóként vehetnek részt a vb-n, nem használhatják zászlójukat, himnuszukat és bármely más motívumot, ami az országukhoz köthető.

A világbajnokságra szeptember 16. és 24. között kerül sor, a tavalyi évhez hasonlóan a belgrádi Stark Arénában. A vb-n osztják ki a legtöbb olimpiai kvótát, súlycsoportonként ötöt. Jövőre még egy-egy európai és világkvalifikációs tornán szerezhetnek indulási jogot a birkózók a jövő évi párizsi játékokra, amelyre 2024 májusában zárul a kvalifikációs időszak.

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41
Ezek is érdekelhetik