NS-könyvajánló: kötet a SOSZ 33 éves történetéről

Vágólapra másolva!
2023.08.31. 16:19
null
Bemutatták a „SOSZ – Szöul utántól Párizs előttig” című könyvet (Fotók: Földi Imre)
A rendszerváltoztatás hajnalán tizenkét nagyegyesület összefogott, hogy a változó politikai és gazdasági viszonyok közepette együtt képviseljék érdekeiket. Így jött létre 1989. szeptember 8-án a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ), amelynek élére Kiss Imrét választották meg. A Csepel SC korábbi elnöke állt elő az ötlettel 2019-ben, hogy érdemes lenne kötetbe gyűjteni a SOSZ történetét. A munka el is indult, és csütörtökön a Magyar Olimpiai Bizottság székházában bemutatták a 33 éves szövetségről szóló kötetet: 330 nappal a 33. nyári játékok nyitánya előtt.

A „SOSZ – Szöul utántól Párizs előttig” című könyv 244 oldalon foglalja össze a szövetséggel kapcsolatos visszaemlékezéseket, interjúkat, statisztikákat; az írott anyagot gazdag képgyűjtemény teszi teljessé. A kezdés nehézségeiről az alapító elnök Kiss Imre mellett Schmitt Pál beszélt a sajtótájékoztatón, akinek a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként elperelhetetlen érdemei vannak abban, hogy a kilencvenes évek gazdasági gondjai közepette fennmaradt a sportegyesületek működőképessége. Gyulay Zsolt, a MOB hivatalban lévő elnöke hangsúlyozta, a jövő évi párizsi eredményeket a klubokban zajló munka alapozza meg. Immár félszáz kvótával rendelkezik a magyar csapat; a kétszeres olimpiai bajnok sportvezető elárulta, tíz arany az álma 2024-re. A sikerekhez nélkülözhetetlen a stabil anyagi háttér; a Nemzeti Sportügynökség sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató-helyettese, Baji Balázs megerősítette, a sporttársadalom számíthat az állam támogatására.

Balról: S. Tóth János, Schmitt Pál, Deutsch Tamás, Kiss Imre, Gyulay Zsolt és Baji Balázs
Balról: S. Tóth János, Schmitt Pál, Deutsch Tamás, Kiss Imre, Gyulay Zsolt és Baji Balázs

Deutsch Tamás elmondta, az 500 példányban megjelenő kiadványt környezetbarát, újrahasznosított papírra nyomtatták, s a tartalma digitálisan is elérhető lesz. A SOSZ elnöke köszönetet mondott a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) Nagy Béla Programjának, amely támogatta a könyv megjelenését.

Az eseményen szerkesztőként, szerzőként és moderátorként részt vett lapunk vezető szerkesztője, az MSÚSZ elnökségi tagja, S. Tóth János is.

Legfrissebb hírek

Kopeczky Lajos 90 éves lett

Egyéb egyéni
2025.07.26. 18:49

EYOF: a megnyitóval hivatalosan is megkezdődtek a szkopjei játékok

Utánpótlássport
2025.07.20. 23:16

Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Egyéb egyéni
2025.07.12. 10:11

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51

Bár Baji Balázs lett az MVP, mindenki Kovács „Kokó” Istvánt ünnepelte

Egyéb egyéni
2025.06.23. 19:19

Negyedik lett Örményországban az MSÚSZ labdarúgócsapata

Minden más foci
2025.06.18. 08:16

NS-jótékonyság: már 170 ezer forintnál jár az MSÚSZ által meghirdetett árverés

Bajnokok Ligája
2025.06.12. 10:35
Ezek is érdekelhetik