Birkózás: két arany, hat érem a nemzetközi emlékversenyen

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.08.06. 16:21
null
A magyar kötöttfogású válogatott hat éremmel tért haza a szerbiai emlékversenyről (Fotó: MBSZ)
Nagyszerűen szerepelt a magyar kötöttfogású birkózóválogatott a hagyományos, immár 36. Ljubomir Ivanovics Gedzsa nemzetközi emlékversenyen a szerbiai Mladenovacban – számolt be róla hírlevelében a magyar szövetség.

 

A magyar válogatott annak ellenére érte el a remek eredményeket, hogy több klasszisunk, így a vb-3., a nemzetközi szövetség (UWW) által július legjobb birkózójának választott Losonczi Dávid, az Eb-3. Szilvássy Erik, a vb- és Eb-3. Lévai Tamás, valamint az Eb-3. Vitek Dárius kisebb sérülés, betegség miatt nem volt ott a szőnyegen.

Az indulók közül két Európa-bajnokunk, Fritsch Róbert (72 kg, BHSE) és Takács István (87 kg, BHSE) egyaránt a dobogó tetejére állhatott, előbbi sikerének értékét növeli, hogy a döntőben a vb-győztes, iráni származású szerb Ali Arszalant múlta felül 3:2-re. Az Európai Játékok-2. Torba Erik (60 kg, BHSE) és az Eb-2. Váncza István (67 kg, FTC) szintén döntőzött, s végül a második helyen végzett. Bronzérmes lett a vb- és Eb-2. Lévai Zoltán (77 kg, BHSE), valamint Dömök Péter (82 kg, FTC); Lévai megmérkőzött a világbajnok, olimpiai 2. kirgiz Akzsol Mahmudovval, s egy kétes challenge-dzsel kapott ki 2:1-re.

Legfrissebb hírek

Fotók: minden idők legjei – veterán birkózó-világbajnokság

Képes Sport
2025.10.22. 17:14

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 15:16

NS-jótékonyság: amerikai veterán birkózók a Bethesda kórházban

Birkózás
2025.10.18. 08:53

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Birkózás
2025.10.17. 08:43

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Visszavonul a japánok kétszeres olimpiai bajnok birkózója

Birkózás
2025.10.13. 11:18

Dajka Zsolt és Nunajev Juszup aranyérmes a veterán birkózó-világbajnokság záró napján

Birkózás
2025.10.12. 20:18

Két magyar aranyérem a veterán birkózó-világbajnokságon

Birkózás
2025.10.12. 08:33
Ezek is érdekelhetik