Vívó-vb: két sikerrel folytatta, 5. lett férfi párbajtőrcsapatunk

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.07.29. 17:18
null
A mieink két győzelemmel fejezték be a világbajnokságot (Fotó: MTI)
A magyar férfi párbajtőr-válogatott az ötödik helyen fejezte be a milánói világbajnokságot, a szombati helyosztók során előbb Csehország, majd Németország ellen győzött.

 

Mint korábban megírtuk, a pénteken Mexikó és Izrael legyőzésével „bemelegítő” mieink a szombat délelőtti negyeddöntőben aranytussal, 21:20-ra kikaptak Venezuelától, így az 5–8. helyért folytathatták.

Ott az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely összeállítású csapat előbb nagy csatában 22:21-re megverte Csehországot – a végén Siklósi ráadástussal gyűrte le a 19:16-ról fordító Jakub Jurkát –, majd az ötödik helyért zajló mérkőzésen jóval könnyedebben, 45:34-re győzött Németország ellen.

Az ötödik hely kiharcolása azért volt fontos, mert az áprilistól áprilisig tartó egyéves olimpiai kvalifikációs időszak legfontosabb versenye a vb, az ott elért eredmény, az azért járó pontszám mindenképpen benne lesz az összesítésben.

A mieinket kiejtő venezuelaiak a harmadik helyen végeztek. Az aranyérem elődöntőbeli legyőzőjüknek, a házigazda Olaszországnak jutott, amely a franciák elleni fölényes diadalnak köszönhetően harminc év után lett újra világbajnok a férfi párbajtőrözők csapatversenyében.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, MILÁNÓ
PÁRBAJTŐR, FÉRFI CSAPATVERSENY
Az 5–8. helyért
Magyarország–Csehország 22:21
(Andrásfi +2, Koch 0, Siklósi –1)
Az 5. helyért
Magyarország–Németország 45:34
(Andrásfi +7, Nagy D. +4, Siklósi +2, Koch –2)

Elődöntő
Franciaország–Dél-Korea 45:28
Olaszország–Venezuela 35:23
A 3. helyért
Venezuela–Dél-Korea 45:41
Döntő
Olaszország–Franciaország 45:32

Végeredmény
1. Olaszország (Davide Di Veroli, Federico Vismara, Gabriele Cimini, Andrea Santarelli)
2. Franciaország (Gaetan Billa, Romain Cannone, Alexandre Bardanet, Yannick Borel)
3. Venezuela (Jesús Limardo, Grabiel Lugo, Francisco Limardo, Rubán Limardo Gascón)

5. Magyarország (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely)

Legfrissebb hírek

Siklósi Gergely: Hónapokon át készültem arra, hogy vár rám egy sorsfordító tus

Egyéb egyéni
2025.02.22. 12:05

Vívás: visszatér a sérüléséből felépült Nagy Dávid

Egyéb egyéni
2025.02.20. 11:48

Vívás: nyolcadöntőig jutottak a magyar tőrözők torinói GP-viadalán

Egyéb egyéni
2025.02.09. 17:13

Vívás: nyolcadik a női párbajtőrcsapat a barcelonai vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.02.09. 16:29

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat a heidenheim vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.02.08. 18:50

Négy magyar a 64 között a női párbajtőrözők barcelonai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
2025.02.07. 20:01

Vívás: Andrásfi Tibor ezüstérmes a heidenheimi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.02.07. 18:47

Vívás: öt magyar a férfi párbajtőrözők heidenheimi vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
2025.02.06. 20:07
Ezek is érdekelhetik