Vívó-vb: Egyéniben nyertem ezt-azt, de a csapat más érzelmeket mozgat – Szilágyi

SZILÁGYI Áron: – Tizenhat évvel ezelőtt gimnazista voltam, most pedig már harminchárom éves családapa vagyok, mégis ugyanolyan gyermeki örömmel ünneplem ezt a világbajnoki aranyat – talán éppen azért, mert már régóta vártunk erre a győzelemre. És ez független attól, hogy közben én egyéniben nyertem ezt-azt, a csapat más érzelmeket mozgat meg.

SZATMÁRI András: – Az egyéni verseny után nagyon mélyre kerültem, és még a csütörtöki csapatselejtezőben is küszködtem, de talán éppen ezek kellettek ahhoz, hogy a nyolc között már ilyen jól vívjak. Így kellene vívnom máskor is, mert tudom, hogy képes vagyok rá, akkor talán nem egy egyéni vébécímem lenne, és nem most szereztük volna meg az első csapataranyunkat egy világbajnokságon...

GÉMESI Csanád: – Tudtuk, hogy nagyon komolyan kell vennünk a japánok elleni negyeddöntőt, mert ha elég magabiztosan nyerünk, az hatással lesz a későbbi asszóinkra. Így is történt. Volt, aki kudarcként fogta fel az Európa-bajnoki negyedik helyünket – mi is. De nem az Eb miatt, afféle válaszként vívtunk ilyen jól Milánóban, hanem azért, mert ez egy vébé, és ez kellő motivációt jelentett a számunkra.

DECSI Tamás: – Amikor tizenhat évvel ezelőtt nyertünk a szentpétervári világbajnokságon, sokakat megleptünk. Azt hiszem, ez a milánói arany nem meglepő, hiszen az évek során szerzett érmek megalapozták azt, hogy elérjünk idáig. Voltunk már egészen közel Dél-Koreához, arra a négy évvel ezelőtt budapesti vébére és az egytusos vereségre sokan emlékeznek – ez az arany halványítja azt a döntőt. Megérdemelten nyertünk.