Vívó-vb: döntős a magyar férfi kardcsapat!

Vágólapra másolva!
2023.07.28. 14:27
null
(Fotó: Hungarian Fencing Federation / Magyar Vívó Szövetség/Facebook)
Visszavágott a franciáknak az elődöntőben, így az aranyéremért vívhat a magyar férfi kardcsapat a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. A Dél-Korea elleni finálét pénteken 18 órától tartják.

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású együttes a japánok elleni sima negyeddöntős győzelem után a franciákkal találkozott, akiktől a júniusi Európai Játékok keretében rendezett Európa-bajnokság elődöntőjében 45–42-re kikapott.

Ezúttal viszont egyáltalán nem forgott veszélyben a magyar siker, mert hamar öt-, majd tíztusos különbség alakult ki. Szatmári és Szilágyi stabil győzelemmel kezdett, ez megadta az alaphangot. A folytatásban is a magyarok elképzelése szerint alakult a mérkőzés, ha rosszul is indult egy-egy asszó, a végére mindig javított az éppen páston lévő. A kilenc párharcból csak egy zárult francia sikerrel.

A magyar csapat kilenctusos sikerrel jutott a döntőbe, ahol a sorozatban négyszer világbajnok dél-koreaiakkal mérkőzik majd meg, a kiírás szerint 18 órától.

Az elődöntőben Szatmári és Gémesi plusz négyes, Szilágyi plusz egyes találati mutatóval fejezte be asszóit.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, MILÁNÓ
Férfi kard, csapat
ELŐDÖNTŐ
Magyarország–Franciaország 45–36
Dél-Korea–Egyesült Államok 45–27

KORÁBBAN
a 32 között:
Magyarország–Mexikó 45–11
a 16 között: Magyarország–Törökország 45–41

NEGYEDDÖNTŐ
Dél-Korea–Kína 45–40
Egyesült Államok–Németország 45–38
Franciaország–Olaszország 45–43
Magyarország–Japán 45–25

Legfrissebb hírek

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat a madridi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 16:00

Vívás: Szatmári András a nyolcaddöntőig jutott a madridi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.05.24. 14:48

Vívás: hét magyar a főtáblán a férfi kardozók madridi világkupa-viadalán

Egyéb egyéni
2025.05.23. 18:25

Battai Sugár: Visítás kizárva!

Egyéb egyéni
2025.05.14. 12:38

Szilágyi Áron: Nem biztos, hogy a műtét nélkül egyáltalán folytattam volna a vívást

Egyéb egyéni
2025.05.08. 18:37

Vívás: négy férfi kardozónk a szöuli GP-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2025.05.03. 08:25

Szatmári András: Nem választhatom a könnyebb utat

Egyéb egyéni
2025.04.04. 09:39

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat a budapesti világkupa-viadalon

Egyéb egyéni
2025.03.30. 19:14
Ezek is érdekelhetik