Tájfutás: világbajnokságot rendeznének Veszprémben 2027-ben

Vágólapra másolva!
2023.06.08. 17:37
Tájékozódási futó világbajnokságot rendeznének 2027-ben Veszprémben, ennek érdekében háromoldalú megállapodást kötött két sportszervezet, valamint a Pannon Egyetem – közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség 2022 decemberében pályázatot nyújtott be a 2027-es felnőtt világbajnokság rendezésére, a rendezői jogokat pedig a Veszprémi Honvéd SE (VHSE) tájfutó szakosztályának adta át veszprémi helyszínnel.

Idézték Gelencsér Andrást, a Pannon Egyetem rektorát, aki az együttműködési megállapodás aláírása előtt arról beszélt: a tájfutás nemcsak a sportról, hanem a természetről, annak szeretetéről is szól, amely az egyetem értékeivel is összhangban van.

Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja kiemelte: a felsőoktatási intézményben megtartották a kötelező testnevelés órákat és a versenysportot űző fiatalokat egyéni tanrenddel, ösztöndíjjal és kollégiumi szálláshellyel ösztönzik. Az egyetem folyamatban levő felújítása részeként több sportpályát is létesítenek, a jövőben pedig futópályát is terveznek kialakítani – tette hozzá.

Szűcs Pál, a Veszprémi Honvéd Sportegyesület elnökének tájékoztatása szerint a világbajnokság rendezéséért Magyarországnak Svédországgal, Finnországgal és más északi államokkal kell felvenni a versenyt.

Németh Zsoltné, az egyesület tájfutó szakosztályvezetője pedig jelezte: a Pannon Egyetemmel közös szervezésű sporteseményeket, pályázatokat és konferenciákat is terveznek a sportág népszerűsítése érdekében.

Szokolik Gergely, az együttműködésben résztvevő Veszprémi Egyetemi Sport Club ügyvezető elnöke a megállapodás aláírását megelőzően támogatásáról biztosította a VHSE munkáját a tájfutó világbajnokság szervezésének elnyerése érdekében – áll a közleményben.

Az egyetem tájékoztatása szerint sikeres pályázat esetén mintegy hatvan országból 350 élversenyző és csaknem ötezer kísérő, valamint szurkoló érkezhet Veszprémbe a 2027-es vb-re.

(MTI)

Legfrissebb hírek

77 gólos meccsen nyert a Veszprém Budakalászon

Kézilabda
2025.09.06. 18:37

Ali Zein: A kézilabdában a csapatmunka a legerősebb fegyver

Kézilabda
2025.09.03. 10:04

Futsal BL-selejtező: második lett a csoportjában, így nem jutott tovább a Veszprém

Minden más foci
2025.08.29. 22:30

Ahmed Hesamnak Jahja Omar tanácsolta, hogy igazoljon Veszprémbe

Kézilabda
2025.08.25. 11:16

Xavi Pascual Bajnokok Ligáját nyerne a One Veszprémmel, méghozzá azonnal

Kézilabda
2025.08.24. 14:18

Felkészülés: az Al-Ahli legyőzésével döntős a Veszprém Dobojban

Kézilabda
2025.08.15. 22:11

Nem tudták megmenteni a világjátékokon összeeső olasz tájfutó életét

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:54

Világjátékok: bronzérmes a tájfutó Bujdosó Zoltán

Egyéb egyéni
2025.08.10. 09:58
Ezek is érdekelhetik