Kick-box vk: újabb négy magyar arany

Vágólapra másolva!
2023.06.18. 12:26
null
Szombaton is jól ment a magyar versenyzőknek (Fotó: Magyar Kick-box Szakszövetség)
Címkék
Formagyakorlatban három, úgynevezett pointfightingban pedig egy aranyérem jutott a hazai versenyzőknek a felnőtt kategóriákban a 28. magyar kick-box világkupa második napján, a BOK Sportcsarnokban.

A szervezők vasárnapi tájékoztatása szerint a pointfighting szabályrendszerben a férfiak 57 kilogrammos súlycsoportjában Cselovszki Patrik három győzelemmel lett aranyérmes. Az 50 kilós nők mezőnyében Török Szonja a selejtezőkből szintén három sikerrel bejutott a döntőbe, ott viszont kikapott osztrák ellenfelétől, így ezüstérmes lett.

Az ugyancsak Európai Játékok-résztvevő Czégény Cintia is közel állt a döntőhöz full-contactban, de az elődöntőben hiába vezetett, intések miatt végül szlovák ellenfele nyert, így bronzéremmel zárt.

Formagyakorlatban három elsőséget gyűjtöttek be a hazai felnőtt versenyzők. A férfiaknál Kotvics-Varga Máté a kreatív, Schersing András a zenés fegyveres kategóriában kapta a legmagasabb pontszámot a bíróktól. Emellett a Brebovszky Zoltán, Halustyik Cintia és Kotvics-Varga Máté alkotta magyar vegyes csapat is aranyérmet érdemelt ki.

Még pénteken, az első napon két aranyérmet és egy bronzérmet nyertek a magyarok a felnőtt csapatversenyek során.

A vasárnap záruló kick-box világkupán rekordlétszám, 43 ország több mint 2000 sportolója lép tatamira és száll ringbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik