Európai Játékok: Tusnády Nimród döntős nehézségi mászásban

Vágólapra másolva!
2023.06.23. 16:30
null
Tusnády Nimród négyes holtversenyben jutott döntőbe az Európai Játékokon (Fotó: Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség/Fb)
Tusnády Nimród fináléba jutott az elődöntőből a sportmászók nehézségi számában a krakkói központú Európai Játékokon.

A 18 fős mezőnyből tízen folytathatják a szereplésüket szombaton, a 19 éves magyar versenyző négyes holtversenyben 7. lett pénteken.

Eredetileg nyolcan jutottak volna be a döntőbe, de amint azt Beliczky Péter kísérő edző az MTI-nek elmondta, az útfelrakásnál volt egy kritikus mozdulat, amely többeknek a végállomást jelentette és a holtverseny miatt lesznek tízen a döntőben.

Ebben a számban az indulók biztosító kötél segítségével másznak, hat percük van arra, hogy minél magasabbra jussanak, és a fogások teljesítése alapján kapják a pontjukat. Általában a selejtezőben két mászás van, de itt rögtön elődöntőt rendeztek, melyben csak egyszer próbálkoztak a feljutással a résztvevők.

„Az idő itt még nem számított, de mivel többen hasonló eredménnyel zártak, vagyis nagyjából hasonló tudásúak, a döntőben lehet majd ennek is jelentősége” – mondta Beliczky Péter, aki előzetesen az ötödik-tizedik hely közé várta a fiatal magyar mászót. Megjegyezte még, hogy Tusnády Nimródnak talán jobb lett volna, ha egy kicsit nehezebb a pálya.

A sportág küzdelmeit Tarnówban, mintegy kilencven kilométerre Krakkótól rendezik egy 2500 néző befogadására alkalmas létesítményben. A döntőre szombat este 20 órától kerül sor.

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Bobory Balázs és Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik