Európai Játékok: Szeretnénk dobogóra állni, bízunk egymásban – Nádas Bence

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.06.20. 13:45
Mindjárt az Európai Játékok második versenynapján vízre teszi hajóját a férfi kajak négyesünk, amely az 500-as olimpiai számban szeretne hasonló eredményt elérni – azaz dobogóra állnának – mint nemrég a szegedi világkupa-viadalon. Nádas Bence szerint megvan a kellő magabiztosságuk, s bíznak egymásban. 

Mint ismert,bő egy hónappal ezelőtt a Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Tótka Sándor összeállítású férfi kajak négyes bronzérmet szerzett 500 méteren a szegedi világkupa-viadalon. Az egység hasonló eredményt szeretne elérni a krakkói Európai Játékokon is, bár a fő céljuk az, hogy megnézzék, amiben fejlődtek, az miben mutatkozik meg a pályán. Erről Nádas Bence beszélt az NSO Tv-neka magyar küldöttség múlt szerdai eskütételén.

Videónkban a világ- és Európa-bajnok kajakos arról is beszél, hogy lehet-e a krakkói viadalra úgy tekinteni, mint az augusztusi olimpiai kvalifikációs világbajnokság főpróbájára, valamint sorra veszi, hogy mik lehetnek a magyar egység erősségei, amelyek eredményességhez vezethetnek.

A férfi kajak négyesünk szerdán 9 órától lesz érdekelt az előfutamban, a versenyszám döntőjét csütörtökön rendezik.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
Tegnap, 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
Tegnap, 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik