EJ, tekvandó: mindkét magyar kiesett

Vágólapra másolva!
2023.06.25. 17:37
null
(Fotó: Magyar Tekvandó Szövetség, archív)
Sem Márton Viviana, sem Patakfalvy Csenge nem jutott vigaszágra, mivel a krakkói központú Európai Játékokon a vasárnapi versenynapon szerepelt két magyar tekvandós legyőzői a folytatásban egyaránt kikaptak.

 

A vigaszági folytatáshoz az kellett volna, hogy riválisaik döntőbe jussanak súlycsoportjukban.

A 17 éves Márton Viviana a Krynica-Zdrójban zajló sportági viadal harmadik napján a negyeddöntőbe kerülésért rendezett nyitómérkőzésén az idei világbajnok, többszörös Grand Prix-győztes, az EJ-n kategóriájában első helyen kiemelt francia Magda Wiet Heninnel szemben maradt alul a 67 kilogrammosok nyolcaddöntőjében.

A szüleivel és ikertestvérével, az idén világbajnok, szombaton EJ-ezüstérmes Luanával Madridban élő és ott is készülő, az idén vb-ötödik magyar tekvandós, akit tizenhatodikként rangsoroltak, két menetben veszített. A 27 éves francia vetélytárs a következő, negyeddöntős fellépését még sikerrel zárta, az elődöntőben azonban kikapott, így Márton Viviana is búcsúzott a további küzdelmektől.

A női 62 kilósok nyolcaddöntőjében Patakfalvy Csengét, a szombaton EJ-bronzérmes Luca 24 éves nővérét a lengyel Julia Szpak győzte le két menetben. A 18 esztendős rivális már a következő mérkőzésén elvérzett, így az idősebbik Patakfalvy nővér sem folytathatta a vigaszágon.

(MTI)

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek

Tekvandó: Márton Viviana arany-, Luana bronzérmes lett Manchesterben

Egyéb egyéni
2025.03.23. 17:26

Tekvandó: bronzérmesek a Márton ikrek Belgiumban

Egyéb egyéni
2025.03.16. 09:30

Márton Viviana: Keményen készülünk, hogy megnyerjük az októberi világbajnokságot

Egyéb egyéni
2025.03.08. 16:32

Tekvandó: Márton Zsolt Krisztián maradt a szövetség elnöke

Egyéb egyéni
2025.03.08. 15:05

Márton Viviana megállíthatatlan – ő lett Európa legjobb fiatal sportolója

Egyéb egyéni
2025.03.01. 08:35

Salim Omar Montreal legjobbja, Márton Viviana ezüstérmes Fudzsejrában

Egyéb egyéni
2025.02.11. 10:11

A tekvandós Márton Viviana is az EOC-jelöltek között

Egyéb egyéni
2025.02.06. 18:36

Több külföldi tekvandós is Magyarországon készül fel a szezonra

Egyéb egyéni
2025.01.16. 14:03
Ezek is érdekelhetik