EJ, asztalitenisz: Madarász egyesben a nyolcaddöntőben búcsúzott

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.06.25. 20:10
null
Madarász Dóra egyesben a nyolcaddöntőig jutott az Európai Játékokon (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Madarász Dóra az Európai Játékokon a női egyes nyolcaddöntőjében a monacói-kínai Xiaoxin Yang ellen állt asztalhoz, s ugyan mindent megpróbált, nem talált fogást ázsiai származású ellenfelén és négy játszmában kikapott – ezzel egyesben a mieink számára lezárult a krakkói asztalitenisz-verseny.

 

Nem állítható, hogy Madarász Dóra unatkozna Krakkóban, hiszen vegyes párosban Ecseki Nándorral az oldalán három megnyert mérkőzéssel bejutott a hétfői döntőbe, egyesben pedig két sikerrel megvívott találkozóval a háta mögött a vasárnap esti programban Xiaoxin Yang ellen játszott nyolcaddöntőt.

Papíron a monacói-kínai esélyesebbnek számított, a negyedik helyen emelték ki – ugyanezen a listán Madarász a 22. helyre került –, de az Európai Játékokon ez eddig sem különösebben befolyásolta a 29 esztendős magyar játékost. A 35 éves, pekingi születésű Yang láthatóan nagyon felkészült Madarászból, az első két játszmában esélyt sem adott, s ugyan a folytatás valamivel szorosabban alakult, összességében kétség sem férhetett Xiaoxian Yang sikeréhez.

Ezzel egyesben a mieink elbúcsúztak az Európai Játékoktól, vegyes párosban az Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettősünk hétfő este döntőt játszik – a győztes jutalma az arany mellé a párizsi kvóta lesz –, női válogatottunk pedig szerdától a csapatversenyben érdekelt.

ASZTALITENISZ
NŐI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ

Xiaoxin Yang (monacói, 4. kiemelt)–Madarász Dóra (22.) 4:0 (1, 3, 8, 11)

Legfrissebb hírek

András Csaba nagy csatában veszítette el negyeddöntőjét Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 19:56

WTT: András Csaba negyeddöntős Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 15:48

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.05. 21:20

Asztalitenisz: férficsapatunk a bomba erős franciákkal került egy csoportba az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 14:31

Nem jutott be az Európa-kupa döntőjébe a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.06.04. 22:19

Asztalitenisz, Extraliga: a PTE PEAC hatodszor, az Erdért először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.06.01. 20:55

Asztaltenisz: a nőknél sorozatban hatodszor lesz Budaörs–Erdért döntő az Extraligában

Egyéb egyéni
2025.05.31. 19:22

Asztaltenisz Ek: tekintélyes budaörsi előny az elődöntő visszavágójára

Egyéb egyéni
2025.05.29. 21:20
Ezek is érdekelhetik