Bajnok vagy igazi bajnok? – Olha Harlan, a vívósport problémás nagyasszonya

„Gyere, táncolj még!”

Fenti mondattal korántsem a magyar diszkókorszakot kívántuk megidézni, sokkal inkább az ukrán Olha Harlan gyermekkorát. Annak a kardvívónak a fiatalkori éveit, akit sokan figyelnek – különösen a páston, hiszen lenyűgöző eredményei mellett a mozgása, a mozdulatai is élményszámba mennek. Ahogyan esztendőkön keresztül lesték a medencében az olasz Federica Pellegrinit, éppúgy követik Harlant is. Kettejük közös vonása, hogy amellett, hogy mindketten gyönyörűek, sportáguk meghatározó ikonjává nőtték ki magukat. Csakhogy amíg Pellegrinit az úszótársak többsége szerette, illetve szereti, ez Harlan kapcsán korántsem mondható el…

Azt persze senki sem vitatja, hogy a kardvívás (egyik) nagyasszonyát Olha Harlannak hívják, ám talán éppen mesés eredményei is torzítottak a személyiségén. Annak az embernek a személyiségén, aki valójában a véletlennek köszönheti, hogy megismerkedett a kardvívással. A véletlent persze nevezhetjük másként is, hiszen a táncórákra járó kicsi Olha rendkívül tehetségesnek bizonyult ebben a mozgásformában (is), nagymamája és a nagynénje csodálatos ruhákat varrt neki, csakhogy az órákat képtelen volt fizetni a család, így aztán Olha kénytelen-kelletlen tudomásul vette, hogy nem a táncparkett lesz az ő világa. Mivel a keresztapja kardedző volt, a vívóórák pedig ingyenesek voltak, jött a szülői ötlet, talán a páston megtalálja a számítását a kislány. Ám ez a kislány eleinte utálta a vívóórákat, volt, hogy kényszeríteni kellett, hogy elmenjen a foglalkozásokra.

És ha elment, abban sem volt sok köszönet.

„Megcsináltam azt is, hogy elmentem az edzésre, de szándékosan otthon felejtettem a vívócipőmet” – emlékezett évekkel később.

Aztán a kezdeti „utálom ezt az egészet” hisztiből az lett, hogy három évvel később megnyerte a junior nemzeti bajnokságot hazájában, vagyis a nála öt évvel idősebbek között szerezte meg az aranyérmet.

Ráérzett a kardvívásra, no meg kellően meg is nőtt, így már nem annak az aprócska lánynak számított, aki először pengét fogott a kezébe.

Semmilyen értelemben.

A korosztályos nemzetközi sikerek után a 2006-as izmiri Európa-bajnokságon egyéniben ezüstérmet szerzett, immár a felnőttek között, s bár ekkor már sokan felfigyeltek rá, és egyértelműen látszott, hogy kiugró tehetségre bukkantak Ukrajnában, a nagy berobbanást 2008 és a pekingi olimpia hozta. Kínában a hazaiakkal vívták a döntőt az ukránok, s amellett, hogy a finálé a létező legszorosabb végeredményt hozta (45:44), Ukrajna találatainak több mint a felét egy fiatal, mindössze 17 esztendős leányzó adta.

„Fenekestül felfordult az életem – árulta el Harlan. – Mindez már ott, Pekingben elkezdődött. Először egyébként nem is nagyon akartam elhinni, felfogni, mi is történt a döntőben. A másnapi ébredéskor az volt az első gondolatom, hogy mindezt csak álmodtam. Aztán rápillantottam a szobámban lévő szekrényre, amelynek az ajtajára előző este felakasztottam az aranyérmemet. Ott lógott. Akkor tudatosult bennem, hogy valóban olimpiai bajnok vagyok. Onnantól viszont tényleg megváltozott minden.”

Minden téren.

Egyfelől azért, mert Olha Harlan egyre jobb és jobb lett a páston, sorban szerezte az érmeket a világversenyeken, másfelől azért, mert kezdett megváltozni. A szerettei erről nyilvánvalóan másként vélekednek, s igazuk is van, hiszen például az első nagyobb keresetét édesanyjának adta. „Amikor bedugtam az automatába a kártyámat, és megláttam az összeget a képernyőn, csak néztem. Akkoriban elképesztően sok pénznek számított – mindet kivettem, és édesanyámnak adtam, hogy rendezze az adósságainkat.”

De mert felkapta őt a média is, egyre-másra jöttek a felkérések és a fotózások, no meg ő lett „az” Olha Harlan a vívóteremben: tényleg minden megváltozott – legfőképp ő maga.

Az persze nem, hogy az ellenfelek továbbra is áhítattal figyelték a mozdulatait, ám az majdhogynem tananyag lett más országok „vívóiskoláiban”, hogyan is viselkedik egy-egy bírói ítélet után az ukrán klasszis.

Más sportágak jeles képviselőinél is tapasztaltuk már, hogy az eredményei okán bizonyos előnyöket vár el, de amíg ez, mondjuk, egy-egy sajtóeseményre korlátozódik, addig kevésbé tulajdonítunk jelentőséget neki, amikor viszont már egy versenyen, aztán idővel mindegyiken előfordul, azt már senki sem hagyja szó nélkül – illetve Olha Harlan esetében sokszor mégiscsak ez történik. Mert ő Olha Harlan.

Azért még véletlenül sem egy gonosz és intrikus hölgyeményt képzeljünk magunk elé, ám az tény, hogy a vívótársadalom nagyobb hányada nem sorolja az ukrán kardozót a kedvencei közé… „Horrorisztikus” történetek is keringenek arról, hogyan is viselkedett Harlan egy-egy veresége után, és erről bizony a magyar vívók is mesélhetnének, hiszen például a közelmúltban Márton Anna kétszer is „lemosta” a pástról az ukránt. De az is igaz, hogy túl a harmincon még mindig a világ egyik legjobb kardozójának számít, és tele van motivációval: ez, mondjuk, érthető, hiszen az egyéni olimpiai arany még hiányzik a gyűjteményéből – a riói játékok után átesett egy régóta halogatott vállműtéten, így mostanra már csak kisebb, a sportban gyakorta előforduló sérülések kínozzák néha-néha.

A lelkében viszont háború dúl.

És azért, mert a hazájában is az dúl...

Politikai kiállásával is megosztja a vívótársadalmat – nem a mi feladatunk az ítélkezés, ettől még tény, hogy Harlan ukránként a Nemzetközi Vívószövetséget (FIE) is igyekszik befolyásolni, Amikor pedig a FIE a Nemzetközi Olimpiai Bizottság iránymutatásának megfelelően azt a döntést hozta, hogy az egyéni versenyekre visszaengedi az orosz és fehérorosz sportolókat, kikelt magából.

„Miért? 2022 márciusában úgy határozott a FIE, hogy nem engedi versenyezni az oroszokat és a fehéroroszokat. Mi változott meg háromszáznyolcvanöt nappal később? A háború még mindig tart, miért engedik őket versenyezni, miközben az ukrán sportolók nem tudnak készülni, de még csak rendesen, normálisan élni sem hazájukban? Ukránokat ölnek meg az oroszok, nem változott semmi! Lelkileg megnyomorított ez a döntés...”

Hallani, hogy az ukrán vívók válasz­lépés(eke)t terveznek a változtatás miatt, az sem elképzelhetetlen, hogy ők maradnak távol a pástoktól. Hogy mit hoz a jövő, még nem tudni, az viszont biztos, hogy a néha tényleg kiállhatatlanul viselkedő Olha Harlan nélkül kevésbé lenne színes a paletta, egy igazi ikon hiányozna a vívótermekből.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. június 3-i lapszámában jelent meg.)