Sakk: Caruana győzött, Rapport harmadik Bukarestben

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 10:49
null
Rapport remekül szerepelt Bukarestben (Fotó: Grand Chess Tour)
Fabiano Caruana győzelmével ért véget Bukarestben a Grand Chess Tour első állomása. A rendkívül erős sakktornán az amerikai nagymester mögött honfitársa, Wesley So végzet, míg a harmadik a nagyszerűen szereplő Rapport Richárd lett.

 

A kilencfordulós versenyen Rapport veretlen maradt, a lengyel Jan-Krzysztof Duda legyőzése mellett nyolc döntetlent ért el. Négyes holtversenyben második lett, de a Sonneborn-Berger-számítás alapján harmadikként rangsorolták. Ezzel a Romániát képviselő magyar nagymester héttel növelte értékszámát, és újra a legjobb tíz közé jutott a világranglistán.

Caruana félpontos előnnyel, szintén veretlenül végzett az élen. Győzelméért 100 ezer dollárt (34 millió forint) kapott, Rapport 42 750 dollárt (14.5 millió forint) keresett.

A tornán indult a világbajnok Ting Li-zsen (Ding Liren) és a vb-döntő vesztese, Jan Nyepomnyascsij is, de a nem sokkal a bukaresti megméretés előtt véget érő vébé okozta fáradtság miatt a kínai és az orosz is a mezőny hátsó felében végzett.

A Grand Chess Tour összesen öt állomásból áll. A mostani bukaresti tornát májusban egy varsói rapid és villámtorna követi. Júliusban Zágrábban, majd novemberben St. Louisban egy újabb rapid és villámtorna jön, végül utóbbi helyszínen egy másik, klasszikus időbeosztású verseny zárja le a sorozatot.

SAKK, GRAND CHESS TOUR
1. ÁLLOMÁS (Bukarest, klasszikus torna)
Végeredmény:
1. Fabiano Caruana (amerikai, 2764) 5.5 pont, 2. Wesley So (amerikai, 2760) 5, 3. Rapport Richárd (2745) 5, 4. Anish Giri (holland, 2768) 5, 5. Alireza Firouzja (francia, 2785), 6. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2724) 4.5, 7. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2742) 4.5, 8. Ting Li-zsen (kínai, 2789) 4, 9. Jan Nyepomnyascsij (orosz, 2794) 3.5, 10. Bogdan Deac (román, 2700) 3
A pontazonosságnál a Sonneborn-Berger számítás döntött.

Legfrissebb hírek

Rapport remizett, Szjugirov nyert a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
4 órája

Rapport kikapott az éllovastól, Gaál kétszer remizett a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.08. 20:55

Rapport kétpontos, Gaál remizett a korábbi világbajnokkal a FIDE Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:07

Elképesztő jelenet, Gaál Zsóka legyőzte a korábbi világbajnoki döntőst a Grand Swissen! – videó

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:14

Rapport Richárd is asztalhoz ül a szamarkandi Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.03. 13:31

Rapport Richárd 29., Gaál Zsóka a lányoknál 7. a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
2025.09.01. 09:06

Sakkvilágranglista: Rapport Richárd 28., Gaál Zsóka a lányoknál 8.

Egyéb egyéni
2025.08.01. 12:22

Sakk: Rapport Richárd a második lett az öszkemeni tornán

Egyéb egyéni
2025.07.30. 19:07
Ezek is érdekelhetik