Sznúker-vb: Vafaei robbantott, de O’Sullivan simán vezet

Vágólapra másolva!
2023.04.21. 19:22
null
O’Sullivan 6–2-re vezet (Fotó: Getty Images)
Ronnie O’Sullivan 6–2-re vezet Hosszein Vafaei ellen a sheffieldi sznúker-világbajnokság nyolcadöntőjében. A hétszeres vb-első, címvédő angol klasszis higgadtan fogadta az iráni nem túl elegáns viselkedését.

 

O’Sullivan és Vafaei csatáját óriási várakozás előzte meg. Pár nappal ezelőtt az iráni játékos erős nyilatkozatot tett a hétszeres világbajnok, címvédő angol legendáról, azt mondta, hogy „Ronnie igazán kedves ember, amikor alszik…”

Vafaei nagyon zokon vette, hogy egy 2021-es meccsükön az egyik frém kezdetekor O’Sullivan „belebombázta” a fehér golyót a pirosak közé, teljesen megbontva az együttálló 15 pirost. Szokás szerint a játékosok csak egyet-kettőt „csippentenek le” a bolyról, hogy minél kevesebb esélyt hagyjanak az ellenfélnek. A „szétbombázással” az elkövetője azt sugallja, hogy számít az ellenfél hibájára, hogy annak nincs meg hozzá a tudása, hogy kihasználja a könnyebb helyzetet.

Ezután volt különösen meghökkentő, ahogy Vafaei elkezdte a második frémet:

 

A nem túl szép visszavágást O’Sullivan nagyon higgadtan fogdta, és inkább a játékra koncentrált. Meg is lett az eredménye, mert végig uralta a meccs első harmadát, és sima 6–2-es előnyre tett szert. O’Sullivan a hatodik frame-ben 102-es bréket lökött, ami kereken a 200. száz fölötti pontsorozata volt a világbajnokságok történetében.

Az egyik fél 13. nyert frame-jéig tartó meccs szombat délután folytatódik.

SZNÚKER
VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
2. FORDULÓ
Ronnie O'Sullivan (angol, 1.)–Hosszein Vafaei (iráni) 6–2 – részeredmény
Mark Allen (északír, 3.)–Stuart Bingham (angol, 14.) 12–4 – részeredmény
Luca Brecel (belga, 9.)–Mark Williams (walesi, 8.) 13–11
Jak Jones (walesi)–Neil Robertson (ausztrál, 6.) 10–6 – részeredmény

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)

Ronnie O'Sullivan (angol, 1.)–Hosszein Vafaei (iráni)
Luca Brecel (belga, 9.)–Mark Williams (walesi, 8.) 13–11

Anthony McGill (skót)–Jack Lisowski (angol, 12.)
Robert Milkins (angol, 13.)–Sze Csia-huj (kínai)

Mark Allen (északír, 3.)–Stuart Bingham (angol, 14.)
Jak Jones (walesi)–Neil Robertson (ausztrál, 6.)

Kyren Wilson (angol, 7.)–John Higgins (skót, 10.)
Gary Wilson (angol, 15.)–Mark Selby (angol, 2.)

A második fordulóban a mérkőzések az egyik fél 13. nyert frémjéig tartanak.

AZ 1. FORDULÓ EREDMÉNYEI
Ronnie O'Sullivan (angol, 1.)–Pang Csün-hszü (kínai) 10–7
Ting Csün-huj (kínai, 16.)–Hosszein Vafaei (iráni) 6–10

Luca Brecel (belga, 9.)–Ricky Walden (angol) 10–9
Mark Williams (walesi, 8.)–Jimmy Robertson (angol) 10–5

Judd Trump (angol, 5.)–Anthony McGill (skót) 6–10
Jack Lisowski (angol, 12.)–Noppon Saengkham (thaiföldi) 10–7

Robert Milkins (angol, 13.)–Joe Perry (angol) 10–9
Shaun Murphy (angol, 4.)–Sze Csia-huj (kínai) 9–10

Mark Allen (északír, 3.)–Fan Cseng-ji (kínai) 10–5
Stuart Bingham (angol, 14.)–
David Gilbert (angol) 10–4

Ali Carter (angol, 11.)–Jak Jones (walesi) 6–10
Neil Robertson (ausztrál, 6.)–Vu Ji-cö (kínai) 10–3

Kyren Wilson (angol, 7.)–Ryan Day (walesi) 10–5
John Higgins (skót, 10.)–David Grace (angol) 10–3

Gary Wilson (angol, 15.)–Elliot Slessor (angol) 10–8
Mark Selby (angol, 2.)–Matthew Selt (angol) 10–8
Az első fordulóban a mérkőzések az egyik fél 10. nyert frémjéig tartanak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik