Birkózó Eb: Lévai megizzasztotta a négyszeres világbajnokot

KRASZNAI BENCE (ZÁGRÁB)KRASZNAI BENCE (ZÁGRÁB)
Vágólapra másolva!
2023.04.22. 15:56
null
Lévai Tamás (pirosban) megnehezítette az örmény legenda dolgát, de ez kevés volt a győzelemhez (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Lévai Tamás (97 kg) és Torba Erik (60 kg) a negyeddöntőig menetelt a Zágrábban zajló birkózó Európa-bajnokság szombati, kötöttfogású versenynapján, ott azonban mindketten vereséget szenvedtek.

 

A tavaly 82 kilóban világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Lévai Tamás mindenkit meglepett azzal, hogy két súlycsoportot fellépve, Szőke Alexet legyőzve megszerezte a 97 kilogrammos válogatottságot. S bizony, nagyon meggyőző teljesítményt nyújtva kezdett a Zagreb Arenában, a görögök Eb-ötödik helyezettje, Laokratisz Kesszidisz ellen, akit alig két perc alatt, bebújásból indított fordított válldobással, valamint két fejlefogásból végrehajtott átfordítással technikai tussal győzött le.

Az elődöntőért a súlycsoport extraklasszisa, az olimpiai, négyszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok örmény Artur Alekszanjan következett. Nem nyitott jól Lévai, álló helyzetből megbillent, rosszul indított támadást, Alekszanjan ezt kihasználva mögé került, pörgetett, (0:4), amibe belefogta a magyar (2:4), az örmény végül újabb mögé kerüléssel növelte tovább az előnyét (2:5). Passzivitásért leküldték a szőnyegre Lévait (2:6), amiből rögtön felállt! Alekszanjan még egy kitolással 7:2-re vitte el a menetet.

Hatalmas iramot diktált a magyar, ő is megkapta a passzivitásért járó pontot (3:7), ám kitolással már csak szépíteni tudott, 7:4-es vereséget szenvedett. Nehezen viselte a helyzetet, hangos, csalódott üvöltéssel konstatálta a történteket. Vasárnap jó eséllyel a vigaszágon folytathatja a versenyt.

A régóta 60 és 63 között ingadozó, Európai Játékokon második, Eb-bronzérmes Torba Erik ismét bevállalta a nagyobb fogyást, jól is birkózott, a selejtezőben az Európa-bajnoki ezüstérmes észt Helary Mägisalut, majd a semleges színekben versenyző iráni Dzsamal Valizadehet is magabiztosan legyőzve jutott a negyeddöntőbe, amelyben az örmény birkózás egyik legnagyobb reménységével, a 21 évesen világ- és Európa-bajnoki ezüstérme Edmond Nazarjannal találkozott. A mérkőzés magyar szempontból nem alakult túl jól, Nazarjan válldobással leterítette a BHSE sportolóját, majd lenti helyzetből technikai tusig pörgette. Torba a vigaszágban reménykedhet.

„Nem tartottam be száz százalékig az edzői utasításokat, noha alátettem a kart, úgy éreztem, stabil vagyok, valahogy mégis megcsinálta, amit szeretett volna” – nyilatkozta Torba Erik az elveszített negyeddöntőt követően.

A címvédő Fritsch Róbert (72 kg) a világ- és Európa-bajnok török Selcuk Cantól, a 97 kilóról előbb 87-re, majd 82 kilogrammra váltó Európa-bajnoki harmadik Szilvássy Erik az Eb-ezüstérmes, U23-as világbajnok grúz Gela Bolkvadzétól, míg Pohilec Ádám (67 kg) az U23-as Eb-harmadik svéd Niklas Öhlentől kapott ki. Szilvássynak és Pohilecnek véget ért az Eb, Fritsch a vigaszágban bízik.

A tavaly Eb-harmadik Vitek Dárius (130 kg) pénteki vereségét követően szombaton a vigaszágon küzdhetett, az Európa-bajnok Alin Alexuc-Ciurariuval szemben, akit tavaly Budapesten felülmúlt. A románnak úgy sikerült visszavágnia, hogy egyetlen akciót sem indított, Vitek passzivitási ponttal és kitolással 2:0-s előnyre tett szert, de a következő kitolási kísérleténél elesett, Alexuc-Ciurariu könnyedén mögé került, és 2:2-es végeredménnyel, nagyobb értékű akcióval nyert.

BIRKÓZÁS
EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
A szombati versenynap magyar eredményei
60 kg. Selejtező:
Torba Erik–Mägisalu (észt) 3:1. Nyolcaddöntő: Torba–Valizadeh (iráni) 9:0. Negyeddöntő: Nazarjan (örmény)–Torba 9:0
67 kg. Selejtező: Öhlen (svéd)–Pohilec Ádám 11:2
72 kg. Nyolcaddöntő: Can (török)–Fritsch Róbert 7:1
82 kg. Nyolcaddöntő: Bolkvadze (grúz)–Szilvássy Erik 10:1
97 kg. Nyolcaddöntő: Lévai Tamás–Kesszidisz (görög) 8:0. Negyeddöntő: Alekszanjan (örmény)–Lévai 7:4
130 kg. Vigaszág: Alexuc-Ciurariu (román)–Vitek Dárius 2:2 – nagyobb értékű akcióval

A verseny és a magyarok további programja
Kötöttfogás
Szombat. 55 kg:
nincs magyar induló. 63 kg: Kecskeméti Krisztián (Ceglédi VSE) kiesett. 77 kg: Lévai Zoltán (BHSE) bronzmeccses. 87 kg: Takács István (BHSE) döntős. 130 kg: Vitek Dárius (BHSE) kiesett
Szombat-vasárnap. 60 kg:
Torba Erik (BHSE) a vigaszágban bízik. 67 kg: Pohilec Ádám (BHSE) kiesett. 72 kg: Fritsch Róbert (BHSE) a vigaszágban bízik. 82 kg: Szilvássy Erik (Csepeli BC) kiesett.97 kg: Lévai Tamás (BHSE)

A magyar bírókat Palásti Tibor és Pál Szabolcs képviseli az Európa-bajnokságon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik