Birkózó Eb: Lévai Tamás és Torba Erik búcsújával véget ért nekünk a verseny

KRASZNAI BENCE (ZÁGRÁB)KRASZNAI BENCE (ZÁGRÁB)
Vágólapra másolva!
2023.04.23. 17:27
null
Torba Erik kikapott a vigaszágon, ezzel búcsúzott az Eb-től (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
A kötöttfogású Lévai Tamás (97 kg) és Torba Erik (60 kg) vasárnapi búcsújával eldőlt, hogy a magyar válogatott egy arany-, két ezüst- és három bronzéremmel zárja a Zágrábban zajló birkózó Európa-bajnokságot.

 

Az Európai Játékokon második, Eb-bronzérmes Torba Erik régóta ingadozik 60 és 63 kiló között, a zágrábi kontinensviadal miatt ismét bevállalta a nagyobb fogyást, jól is kezdett szombaton, a selejtezőben az Európa-bajnoki ezüstérmes észt Helary Mägisalut, majd a semleges színekben versenyző iráni Dzsamal Valizadehet is magabiztosan legyőzve jutott a negyeddöntőbe, amelyben a bolgár birkózás egyik legnagyobb reménységtől, a 21 évesen világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes (s immár Európa-bajnok) Edmond Nazarjantól kapott ki. A rivális bejutott a döntőbe, így a BHSE sportolója a vasárnapi záró napon a vigaszágon küzdhetett, mégpedig az U23-as Európa-bajnok, vb-második azeri Nihat Mammadalival. A vetélytárs kétpontos levitellel kezdett, majd passzivitási ponttal és négypontos dobással 7:0-ra nyert, ezzel Torba kiesett.

A kötöttfogású válogatott egy-egy arany- és bronzéremmel zárt a kontinensbajnokságon, Módos Péter szövetségi kapitány így értékelte a történteket: „Két érmet vártunk, azt gondoltam, hogy egy súlycsoportban győzhetünk is, szóval minden bejött. Jó irányba halad a csapat, a cél az, hogy minden kategóriában legyen olyan versenyzőnk, aki stabilan ott van a legjobbak között. A felkészülés alatt pontosan láttuk, ki, mennyit tett meg a sikerét, ahogyan azt is, melyik sportolónkat hátráltatja sérülés vagy esetleg betegség. Ezt figyelembe véve abszolút bejött a realitás Zágrábban.”

„Délelőtt elemeztem a mérkőzéseit, sajnos ezen az összecsapáson más »fegyvereket« vetett be. Az elején meglepett a kétpontos akcióval, türelmesebbnek kellett volna lennem a második menetben, hibát követtem el, amelyet kihasználva újabb négy pontot szerzett. Ha ez nem történik meg, feltehetően a lenti helyzet következik, ahonnan esélyem nyílt volna a fordításra. Hét nullás hátrányból felállni nagyon nehéz, különösen kis súlyban, sajnálom, hogy nem sikerült. Csalódott vagyok, de dolgozom tovább” – értékelte a történteket Torba Erik.

A tavaly 82 kilóban világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Lévai Tamás tavaly óta két súlycsoportot lépett feljebb, az olimpiai ötödik, vb-második Szőke Alexet legyőzve megszerezte a 97 kilogrammos válogatottságot, így ő képviselhette színeinket a Zagreb Arenában. Pénteken remekül kezdett a görög Laokratisz Kesszidisz ellen, akit alig két perc alatt technikai tussal legyőzött. A folytatásban noha megizzasztotta, végül 7:4-re kikapott az olimpiai, négyszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok Artur Alekszanjantól. Vasárnap ő is a vigaszágon birkózhatott, a 2018-ban Európa-bajnok, kétszeres vb-harmadik grúz Roberti Kobliasvili ellen. Az első menetben a magyart ítélték meg passzívabbnak (0:1), de Kobliasvili nem tudott akciót végrehajtani az ilyenkor adott lenti helyzetből. A második három percben fordult a kocka, Lévai próbálkozhatott lentről (1:1), mindhiába. A grúz az összecsapás végéhez közeledve újabb lehetőséget kapott, és ezzel már élt, két pontért megpörgette Lévai Tamást, aki így 3:1-re kikapott, és búcsúzott az Európa-bajnokságtól.

A magyar válogatottnak ezzel véget ért a zágrábi kontinensviadal, a csapat az előzetes várakozásokat teljesítve hat érmet nyert, egy aranyat, két ezüstöt és három bronzot.

BIRKÓZÁS
EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
A magyarok vasárnapi eredményei
60 kg. Vigaszág:
Mammadli (azeri)–Torba Erik 7:0
97 kg. Vigaszág: Kobliasvili–Lévai Tamás 3:1

A második kötöttfogású programcsomag végeredménye
60 kg. Vigaszág: Európa-bajnok: Edmond Nazarjan (Bulgária), 2. Victor Ciobanu (Moldova), 3. Nihat Mammadli (Azerbajdzsán) és Georgij Tibilov (Szerbia), ...8. Torba Erik
67 kg. Eb: Hasrat Jafarov (Azerbajdzsán), 2. Dzsoni Hecurjani (Grúzia), 3. Parviz Naszibov (Ukrajna) és Haavard Jörgensen (Norvégia), ...16. Pohilec Ádám
72 kg. Eb: Ulvi Ganizade (Azerbajdzsán), 2. Ibrahim Ghanem (Franciaország), 3. Selcuk Can (Törökország) és Kamil Czarnecki (Lengyelország), ...12. Fritsch Róbert
82 kg. Eb: Burhan Akbudak (Törökország), 2. Jaroszlav Flicsakov (Ukrajna), 3. Roland Schwarz (Németország) és Filip Sacic (Horvátország).
97 kg. Vigaszág: Eb: Artur Alekszanjan (Örményország), 2. Kiril Milov, 3. Mihajl Kadzsaja (Szerbia) és Artur Omarov (Csehország), ...9. Lévai Tamás

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik