Birkózó Eb: Bajcajev nem tudott visszavágni a budapesti döntőért

KRASZNAI BENCE (ZÁGRÁB)KRASZNAI BENCE (ZÁGRÁB)
Vágólapra másolva!
2023.04.17. 20:54
null
Bajcajev Vlagyiszlav (kékben) nem tudta felvenni az elődöntő ritmusát (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Hétfőn elkezdődött Zágrábban a birkózó Európa-bajnokság, amelynek nyitó napján a tervezett három helyett csak két magyar birkózó lépett szőnyegre, a 79 kilogrammos Vida Csaba rendkívül akciódús mérkőzésen kikapott a világbajnok szerbiai Hetik Cabolovtól, míg a 97 kilós Bajcajev Vlagyiszlav az elődöntőig jutott.

 

11:5 – ennyire kapott ki Bajcajev Vlagyiszlav tavaly, a budapesti Európa-bajnokság döntőjében a szintén Oroszországból honosított Magomedkhan Magomedovtól. Lett volna tehát visszavágni egy év elteltével, a Zagreb Arenában, a tét ezúttal viszont eggyel alacsonyabb, a fináléba jutás volt.

Mindent megteszek a bronzéremért – Bajcajev Vlagyiszlav
A tavaly elveszített Európa-bajnoki döntő tükrében miként tekintett az azeri elleni összecsapásra?
Azt hiszem, Magomedov sokat fejlődött tavaly óta, főleg fizikailag, erősebb volt, mint a BOK-csarnokban. A mérkőzése elején elkövettem egy hibát, amely után sajnos nem tudtam kellőképpen felvenni a meccs ritmusát, nem éreztem a tempót – értékelt közvetlenül az elődöntő után Bajcajev Vlagyiszlav.


A lengyel Baranowskival szemben magabiztos teljesítménnyel, technikai tussal nyert.

Azon a mérkőzésen jól birkóztam, úgy érzem, rendben zajlott a felkészülésem, és jó formában érkeztem a Zagreb Arenába. Sajnálom, hogy az elődöntőben nem tudtam ugyanazt a teljesítményt nyújtani, mint a nyolc között.

Összetörtnek tűnik...
Csalódott vagyok, de mihamarabb szeretném túltenni magam a történteken. Mindent megteszek annak érdekében, hogy kedden megszerezzem a bronzérmet, és ismét az Európa-bajnoki dobogóra állhassak.

Bajcajev rosszul kezdett, nem tudta kivédeni Magomedov látszólag lomha páros combra támadását, az azeri a lenti helyzetből ráadásul egy sikeres billentést is „eladott”, ezzel 4:0-ás előnyre tett szert. A Csepel TC sportolója ezt követen nem tudta felvenni a mérkőzés tempóját, miközben Magomedov a második menetben is sikeres kétpontos akciót hajtott végre, így 6:0-ra nyert és bejutott a kedd esti döntőbe. Bajcajev kedden a bronzéremért küzdhet a vigaszág győztese ellen, az olasz Benjamin Konrad Honis vagy a svájci Samuel Scherrer érkezhet.

A délelőtt egyébként a vártnál eseménytelenebbül indult honfitársainknak, a 70 kilogrammos Antal Dániel bőrfertőzés miatt nem léphetett szőnyegre a német a német Kevin Henkel elleni selejtezőben, ráadásul Bajcajev nyolcaddöntője is elmaradt, mivel a koszovói Egzon Shala nem jelent meg a mérlegelésen.

A negyeddöntőben már volt feladat, nem is kicsi, jött az Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes lengyel Zbigniew Baranowski. Bajcajev rendkívül magabiztos, taktikus birkózást bemutatva két-két levitellel és kitolással, egy-egy „orsóval”, valamint pörgetéssel 4:58 perc alatt technikai tussal győzött, ezzel kivívva az elődöntőbe jutást.

Vida Csaba nagyot (kékben) nagyot küzdött 2014 világbajnoka ellen, de alulmaradt (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Vida Csaba nagyot (kékben) nagyot küzdött 2014 világbajnoka ellen, de alulmaradt (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)

A junior Eb-bronzérmes Vida Csaba a 2014-ben oroszként világbajnok, 2020 óta szerb színekben versenyző Hetik Cabolov ellen lépett szőnyegre – noha az Európa-bajnokság legelején járunk, jóllehet, a kontinenstorna pontban leggazdagabb mérkőzését produkálták. A szerbiai a második menet elején 8:0-ra elhúzott, Vida remek akciókat bemutatva 13:12-re felzárkózott, de végül a nála jóval tapasztaltabb riválisa diadalmaskodott, 21:12-re. A Kecskeméti TE sportolója már a vigaszágban sem bízhat, mivel legyőzője a következő körben kikapott az ukrán Vaszil Mihajlovtól.

„El vagyok keseredve, mindig hajszállal kapok ki, ez is kevésen múlt, csak a végén ment el. Az volt a cél, hogy lentről pörgetek, de az első menetben nagyon erős volt, a másodikban viszont éreztem, hogy fárad. Ennél többet nem tudok edzeni, nem tudom, mit kell másképp csináljak” – értékelt csalódottan a találkozó után Vida.

Kedden szintén a szabadfogásúaké lesz a főszerep, Halidov Gamzatgadzsinak (61 kg, ESMTK), Kuramagomedov Muradnak (74 kg, Tatabányai SC), Püspöki Patriknak (86 kg, Bajai BC) és Ligeti Dánielnek (125 kg, Haladás) szurkolhatunk.

Folytatódik a görög csoda
Tavaly Budapesten a görög szabadfogású birkózósport történetének első Európa-bajnoki aranyérmét nyerte a Georgiosz Kugiumcidisz (79 kg), aki Zágrábban is nagyot húzott elő a kalapból. Két nyertes meccs után az elődöntőben a kétszeres U23-as világbajnoki bronzérmes örmény Arman Avagjannal találkozott, s riválisa 10:0-ra elhúzott, tehát beállította a technikai tust. Csakhogy mindezt kétséges akció előzte meg, a görögök challange-et kértek – joggal, 10:2-re módosították az állást. Másfél perc volt hátra a mérkőzésből, az örmény teljesen elfogyott, Kugiumcidisz ezt kihasználva, fantasztikus birkózást bemutatva 12:10-re diadalmaskodott, így kedd este a döntőben léphet szőnyegre, az ukrán Mihajlovval néz farkasszemet.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
A hétfői versenynap magyar eredményei
Szabadfogás
70 kg. Selejtező:
Henkel (német)–Antal Dániel – Antal visszalépett
79 kg. Nyolcaddöntő: Cabolov (szerbiai)–Vida Csaba 21:12
97 kg. Nyolcaddöntő: Bajcajev Vlagyiszlav–Shala (koszovói) – Bajcajev mérkőzés nélkül jutott tovább. Negyeddöntő: Bajcajev–Baranowski 10:0. Elődöntő: Magomedov–Bajcajev 6:0.

A verseny és a magyarok programja
Szabadfogás
Kedd. 57-65 kg:
nincs magyar induló.70 kg:Antal Dániel (UTE) visszalépett. 79 kg:Vida Csaba (Kecskeméti TE) kiesett. 97 kg:Bajcajev Vlagyiszlav (Csepel TC) a bronzmeccsen lép szőnyegre.
Kedd-szerda. 61 kg:
Halidov Gamzatgadzsi (ESMTK),74 kg:Kuramagomedov Murad (Tatabányai SC),86 kg:Püspöki Patrik (Bajai BC),92 kg:nincs magyar induló.125 kg:Ligeti Dániel (Haladás).

Női birkózás
Szerda-csütörtök. 50 kg:
Szekér Szimonetta (BHSE),55 kg:Bognár Erika (BHSE),59 kg:Szabó Nikolett (FTC-KIMBA),68 kg:Szabados Noémi (FTC-KIMBA),76 kg:nincs magyar induló.
Csütörtök-péntek. 53 kg:Orsós Sztálvira (Csepel TC),57 kg:Szél Anna (Orosházi BSK),62-65-72 kg:nincs magyar induló.

Kötöttfogás
Péntek-szombat. 55 kg:
nincs magyar induló.63 kg:Kecskeméti Krisztián (Ceglédi VSE),77 kg:Lévai Zoltán (BHSE),87 kg:Takács István (BHSE),130 kg:Vitek Dárius (BHSE).
Szombat-vasárnap. 60 kg:Torba Erik (BHSE),67 kg:Pohilec Ádám (BHSE),72 kg:Fritsch Róbert (BHSE),82 kg:Szilvássy Erik (Csepeli BC),97 kg:Lévai Tamás (BHSE).

A magyar bírókat Palásti Tibor és Pál Szabolcs képviseli az Európa-bajnokságon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik