Asztalitenisz: Szudi Ádám jó szereplésben bízik Bangkokban

Vágólapra másolva!
2023.04.22. 16:03
null
Szudi Ádámnak Thaiföldön lesz jelenése (Fotó: Árvai Károly)
Szudi Ádám egyedüli magyarként indul a vasárnap kezdődő, Star Contender besorolású asztalitenisz WTT-versenyen Bangkokban.

„A többiek nyáron mennek majd valószínűleg egy dél-amerikai túrára, én oda nem megyek, mert a feleségemmel júliusra várjuk az első gyermekünket, ez a verseny pedig belefért a programomba és jól fel is tudtam rá készülni” – mondta az MTI-nek a 27 éves, egyesben négyszeres magyar bajnok játékos, aki a selejtezőben kezdi a thaiföldi viadalt.

„Az ilyen versenyeken nagyon nehéz célt meghatározni, mert sok függ a sorsolástól. Már a selejtezőben is vannak nagyon erős játékosok, de mindenképpen szeretnék feljutni a főtáblára. A legfontosabb azonban, hogy jó teljesítményt nyújtsak és a jó felkészülés kijöjjön a meccseken is” – fogalmazott.

Az idény eddigi részét értékelve Szudi Ádám elárulta: felemásak az érzései.

„Megnyertem a magyar bajnokságot, a klubomban, a francia Rouenban is volt olyan időszak, amikor jó teljesítményt nyújtottam. Még szeptemberben, a csapat világbajnokságon jó versenyünk volt, én is jól játszottam, tehát volt elég sok pozitívum. Viszont voltak olyan időszakok, amikor a klubomban nem játszottam, emiatt azért van némi hiányérzetem. A csapatommal egyébként még küzdünk a rájátszásba jutásért, ami mindenképpen egy jó eredmény lenne” – fejtette ki a magyar asztaliteniszező, aki jelenleg a 163. a világranglistán.

Szudi szerint a francia élvonalbeli bajnokság a német után a második legerősebb Európában.
„Számomra nagyon jó lehetőség, hogy itt játszhatok. Válogatottbeli társam, Majoros Bence is itt szerepel, érdekesség, hogy éppen az ő csapata, a C'Chartres TT ellen játsszuk majd az utolsó mérkőzést a rájátszásba jutásért” – mondta.

Szudi Ádám a május végi, durbani egyéni vb-n két számban indul, de addig elmondása szerint még sok feladat vár rá.

„A közelmúltban erre a bangkoki versenyre és a francia bajnokikra készültem, május elején pedig még lesz egy Európa-bajnoki selejtezőnk is Eszéken. A vb-n párosban lesz nagyobb esélyünk a jó szereplésre, Ecseki Nándival a 16 között leszünk kiemelve, ami mindenképpen kedvező kiindulási pozíció. A múltban már többször bizonyítottuk, hogy meg tudjuk verni a legjobbakat is, így bízom abban, hogy szép eredményt tudunk elérni. Egyesben a legutóbbi vb-n a 64 közé jutottam, idén is szeretnék meccseket nyerni a főtáblán” – mondta a nemzeti csapat alapembere.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik