Vívó-vk: a németek lemondták a rendezést a FIE-döntés miatt

Vágólapra másolva!
2023.03.16. 19:51
null
Fotó: Getty Images
A Német Vívószövetség (DFeB) nem rendezi meg a május elejére tervezett tauberbischofsheimi női tőr világkupaversenyt az után, hogy a nemzetközi szövetség (FIE) döntése nyomán visszatérhetnek a mezőnybe az orosz és a fehérorosz vívók.

 

A FIE múlt pénteki rendkívüli online-kongresszusán a tagság – mintegy kétharmados támogatottsággal – foglalt állást úgy, hogy április 1-től, a párizsi olimpia egyéves kvalifikációs időszakának kezdetétől engedélyezi orosz és a fehérorosz vívók részvételét a versenyeken egyéniben és csapatban is, figyelembe véve ugyanakkor „a Nemzetközi Olimpiai Bizottság esetleges jövőbeli ajánlásait, határozatait”.

Claudia Bokel, a DFeB elnöke, csapatban olimpiai ezüstérmes párbajtőröző csütörtökön úgy fogalmazott, tiszteletben tartják a FIE döntését, de „világos jelzést” akartak küldeni.

„Sok még a nyitott kérdés a friss döntés alkalmazhatóságát illetően, emiatt lehetetlenné vált a verseny megrendezése” – tette hozzá.

Az áprilisi, poznani vk után a naptárban május 5. és 7. között szereplő németországi viadal lett volna a második kvalifikációs versenye a női tőr szakágnak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik