Lóversenygála: Médiadíjat kapott a Sportrádió

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.03. 21:52
null
Pécsi István adja át a díjat Vobeczky Zoltánnak és Szöllősi Györgynek (Fotó: Nemzeti Sport)
A IX. Lóverseny Gálán a Médiadíjat a Sportrádió szerkesztősége kapta, amiért „kiemelt figyelemmel és magas színvonalon számol be a hazai lóversenysport és a Kincsem Park eseményeiről, s ezzel a tevékenységével jelentősen hozzájárul a sportág népszerűsítéséhez” – áll a hivatalos indoklásban. A díjat Pécsi István, a Kincsem Nemzeti Kft. ügyvezető igazgatója adta át Vobeczky Zoltánnak, a Sportrádió főszerkesztőjének és Szöllősi György tulajdonosnak, a Nemzeti Sport főszerkesztőjének a Kincsem Parkban rendezett ünnepségen péntek este.

 

Nagyon büszkék vagyunk, mivel ezzel a munkátokat ismerték el – mondta Vobecky Zoltán Virányi Zsoltnak, a Sportrádió riporterének. – Valóban igyekeztünk sokat segíteni a lóversenysportnak, mint minden más sportágnak, hiszen amikor a Sportrádiót elindítottuk, az volt a zászlónkra tűzve, hogy a magyar sport szolgálatába állítunk egy rádiót és igyekszünk ennek a mezsgyéjén haladni tovább” – nyilatkozta Vobeczky Zoltán, a Sportrádió főszerkesztője, aki hozzátette, hogy az egy éve elindított rádió célja a továbbiakban is változatlan marad.

„Továbbra is a magyar sportot szolgáljuk, igyekszünk ott lenni minden fontos sporteseményen, beszámolni a magyar sportsikerekről, ha pedig kudarc van, akkor annak a hátterét próbáljuk feldolgozni” – nyilatkozta Sportrádió főszerkesztője, aki hozzátette, hogy az egy éve elindított rádió célja a továbbiakban is változatlan marad.

Legfrissebb hírek

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

Nem lenne meglepő, ha Kirsty Coventry lenne a NOB elnöke – Fábián László

Egyéb egyéni
2025.02.25. 20:33

Schmitt Pál: Ha fenntartható olimpia a cél, kevés új beruházással, abban szinte mi élen járunk

Egyéb egyéni
2025.02.19. 08:12

A buli az idén is a Kincsem Parkban kezdődik!

Egyéb egyéni
2024.12.31. 07:27

„Bennem van, hogy nem nyertünk az olimpián, és nem tudom, hogy el fog-e múlni” – Szatmári András a Sportrádióban

Egyéb egyéni
2024.12.22. 13:59

Szilágyi Zoltán: A debreceni közönségtől biztosan megkapjuk a támogatást az Eb-n

Kézilabda
2024.11.18. 17:33

„Bármikor benne van a pakliban, hogy nem bukkan fel edzésen” – új edzője, Szabó Álmos Milák Kristófról

Úszás
2024.11.14. 18:10

A siklóernyőzés egyáltalán nem veszélyes

Egyéb egyéni
2024.11.11. 18:40
Ezek is érdekelhetik