Sportrádió: „Arra fókuszálunk, hogy az egyik leginnovatívabb sportág legyünk”

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.02.14. 19:01
null
Cseh Ottó (jobbra) szerint megéri az evezéssel foglalkozni
Cseh Ottó, a Magyar Evezős Szövetség elnöke volt a Sportrádió vendége. A szakvezetővel készült interjúban szó esett a többi között az elnöki vállalásairól, a klubokkal és a versenyzőkkel való kapcsolatáról, az utánpótlásról, olimpiai kvótákról, rövid és hosszú távú tervekről.

 

„Sikerült ellátogatnom minden egyes műhelybe és klubba, ez körülbelül 30 aktívan működő klubot jelent. Fantasztikus volt látni azt a szenvedélyt, ami az evezőssportot jellemzi, azt a kitartó munkát, amely nem feltétlenül tökéletes körülmények között elvégeznek a fennmaradásért, a mindennapokért és a jövőért.”

„Az elmúlt tíz évben nagyon tervszerű munka folyt a szövetségben, megfelelően sikerült allokálni a támogatásokat, amiket a kiemelt sportág státusz biztosított. A jövőben arra szeretnénk fókuszálni, hogy az egyik leginnovatívabb sportág legyünk.”

„Három olyan pontja van az evezésnek, amely a kitörést jelentheti. Ezek az utánpótlás-fejlesztés, az egyetemi evezés és az élsport, utóbbi az olimpiai kvótákban testesül meg. Mind a három területen jelentős lépéseket tettünk. Jelenleg a 2018–2028-as stratégiát vizsgáljuk felül. Szeretnénk kicsit távolabbra, egészen a brisbane-i olimpiáig, 2032-ig tekinteni. Reméljük, a közgyűlésnek új stratégiai elképzelést tudunk prezentálni, amely nagyban támaszkodik a régire, de mégis kiemeli az új értékeket, és figyelembe veszi az elmúlt öt évben történt változásokat.”

„Pétervári-Molnár Bendegúz kétszeres olimpikonunk, Rióban 13. lett, Tokióban a 10. helyen végzett. Töretlen a fejlődése, nem titkoltan reméljük, hogy a belgrádi világbajnokságon már kvótát tud szerezni.”

„Simon Béla és Juhász Adrián rutinjára nagyon számítunk, és arra a legendás finisükre, amellyel a 2017-es vb-t 28 méter hátrányból meg tudták nyerni. Fantasztikusan jó adottságú versenyzők, jó mentalistással, és bízom benne, hogy ez a tapasztalat kvótát eredményez.”

„Ma még nem éri meg evezős edzőnek lenni. Célunk, hogy a sportágban maradjanak azok a fiatalok, akik látták a dicső múltat, és érzik, hogy ez egy olyan közeg, amelyben érdemes benne lenni.”

„Az egyesületek jól felszereltek köszönhetően annak, hogy három éve egymilliárdos hajóprogram részesei lehettünk. Nemcsak a szövetség, hanem minden egyesület is megfelelő minőségű hajót kapott. Erre nagy szükségünk volt. Amikor a szülő azt szeretné, hogy a gyermeke legyen benne ebben a sportágban, számolnia kell azzal, hogy ez rengeteg időt jelent, de azt gondolom, hogy megéri.”

A teljes interjút ide kattintva hallgathatja meg!

Legfrissebb hírek

Beach sprint vb: Preil Vivien a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.11.08. 09:33

Beach sprint vb: a nyolcaddöntőben búcsúzott Demkó és Mezősi

Egyéb egyéni
2025.11.07. 13:47

Evezés: nyolcaddöntőbe jutottak a magyarok a beach sprint vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.07. 11:00

Preil Vivien tizedik a beach sprint vb első időfutamában

Egyéb egyéni
2025.11.06. 13:44

Gyász: elhunyt Nagy Béla, az olimpiai ötödik magyar íjász

Egyéb egyéni
2025.11.05. 10:41

Evezős beach sprint vb: egy-egy felnőtt és junior magyar egység indul

Egyéb egyéni
2025.11.05. 09:45

Los Angeles 2028: új súlycsoportok lesznek súlyemelésben

Egyéb egyéni
2025.11.04. 13:28

Különleges ötkarikás jubileum

Egyéb egyéni
2025.11.03. 07:52
Ezek is érdekelhetik