Evezés: Szabó Márton és Furkó Kálmán győzött a férfiaknál

Vágólapra másolva!
2023.02.25. 17:45
null
A férfiaknál Szabó Márton és Furkó Kálmán, a nőknél Preil Vivien és Abid Syham nyert (Fotó: AFP)
Szabó Márton és Furkó Kálmán győzött a felnőtt férfiak versenyében a 33. evezős ergométeres országos bajnokságon szombaton.


A férfiak normálsúlyú versenyében címvédés történt, ugyanis a januárban ergométeren Európa-bajnok Szabó Márton legyőzte a riói és tokiói olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúzt. Mindkettejük felkészülését sérülés hátráltatta, ezért a szereplésük kérdéses volt. Szabó a hét elején kisebb lábsérülést, míg Pétervári-Molnár a múlt héten kedden kerékpáros balesetet szenvedett.

A könnyűsúlyúaknál a szintén Eb-címmel rendelkező Furkó Kálmán diadalmaskodott, ezzel felülmúlta a címvédő Galambos Pétert, aki ugyan betegséggel küszködött, de így is részt vett az ob-n.
Szombaton felnőtt, korosztályos, egyetemi és Masters versenyek zajlottak, míg vasárnap a diákolimpiai, valamint amatőr versenyszámokra kerül sor.

Férfiak:
Normálsúlyú (10 induló): Szabó Márton (MTK Budapest) 5:50.90 perc
Könnyűsúlyú (7): Furkó Kálmán (Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft.) 6:21:10

Nők:
Normálsúlyú (3): Preil Vivien (Budapest Evezős Egyesület) 7:05.10
Könnyűsúlyú (3): Abid Syham (Ferencvárosi Evezős Club) 7:17.90

(MTI)

Legfrissebb hírek

Evezős Eb: Fehérvári Eszter ötödik lett könnyűsúlyú egypárban

Egyéb egyéni
4 órája

Gadányi Zoltána 14. lett az evezős Eb-n

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:49

Nem jutott az elődöntőbe Gadányi Zoltána az evezős Eb-n

Egyéb egyéni
2025.05.29. 14:53

Evezés: minden idők legjobb magyar szereplése az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.28. 14:56

A visszavonulások után minicsapattal indul Magyarország a plovdivi evezős Eb-n

Egyéb egyéni
2025.05.28. 11:52

Susan Francia részben magyarul köszöntötte fel Karikó Katalint anyák napján – kép

Egyéb egyéni
2025.05.11. 18:47

Evezés: eljött a fiatalok ideje

Utánpótlássport
2025.05.10. 09:20

Kihirdették a magyar kereteket az evezős Európa-bajnokságokra

Egyéb egyéni
2025.05.09. 15:20
Ezek is érdekelhetik