Cselgáncs: Mindegy, mikor vagyok világbajnoki érmes! – Tóth Krisztián

– Két nemzetközi verseny, két ezüstérem – nem rossz az idei mérlege… Mitől van ilyen jó formában?     
– Több tényezőn múlik, hogy eddig ilyen jól ment. Voltak például szervezeti változások a Magyar Judoszövetségben, és ez azt eredményezte, hogy az edzőm, Pánczél Gábor is velem utazhat a megméretésekre, a jelenléte pedig rengeteget segít nekem abban, hogy felszabadultan és sikeresebben versenyezzek. Az edzéseim kevésbé voltak kötöttek az elmúlt időszakban, kevesebb központi munka hárul rám, mint a többiekre, ezáltal pedig érezhetően jobban teljesítek, és a közérzetem is sokkal jobb. Félreértés ne essék, ezt nem a rendszer kritikájaként fogalmazom meg, egyszerűen az én személyes igényeimhez a jelenlegi státusom jobban passzol. Szerintem nem túlzás azt mondani, hogy huszonnyolc évesen többé-kevésbé kiforrott versenyző vagyok – ezért nem gondoltam volna, hogy az edzőm puszta jelenléte ilyen sokat tud számítani, még akkor sem, ha tudom, milyen összeszokott párost alkotunk.

– Egy-egy sikeres verseny után mi a taktikája? Rápihen, esetleg kihagyja a következőt, vagy addig üti a vasat, amíg meleg?     
– Valójában az olimpiai kvalifikációs rendszer feszessége nem teszi lehetővé, hogy ilyen értelemben taktikázzunk, amíg nem vagyunk teljesen „bebiztosítva” a megszerzett pontjainkkal. Márpedig ezt elég nehéz elérni, addig a lehetőségeink adta kereteken belül igyekszünk minél több versenyen részt venni. Évente öt nemzetközi viadalon szerzett érem már megnyugtató lenne az olimpiai kvalifikáció szempontjából. Ugyanakkor ezek a hétvégi versenyek edzésnek is tökéletesek, kordában tartják a súlyomat, és tulajdonképpen részei a felkészülésnek, amellett, hogy gyűjtjük velük a pontjainkat is.

– Hogyan áll jelenleg a kvalifikációval?     
– Egyelőre nemigen számolgatok, hiszen rengeteg idő van még a párizsi olimpiáig. Most éppen kvalifikációt érő helyen állok a rangsorban, de nem szeretném kicentizni, egyre feljebb akarok kerülni a listán, nem csak az utolsó helyen becsúszni. A világbajnokságig még az üzbég, a grúz és a török Grand Slam-versenyre is szeretnék elutazni, és minél hamarabb annyi érmet szerezni, amennyi már a lelkemet is megnyugtatná és a pontjaimat is rendesen növelné. Májusig még legalább két érmet vagy éremhez közeli helyezést meg kell csípnem ahhoz, hogy nyugodtan tudjak nekivágni az olimpia előtti utolsó egy évnek. A tavalyi évem vége nehéz volt, elfogyott a lendületem, mert az olimpiát sem pihentem ki, a szövetségben is változások voltak, és a klubom is elköltözött, tehát sok tényező hatott rám, amiket viszont már magam mögött hagytam.

– Akkor önnek jól is jöhet, hogy az idei versenynaptárban viszonylag korán, májusban lesz a világbajnokság, nem úgy, mint tavaly volt?     
– Erre majd megkapjuk a választ, ha már vissza is jöttünk a világbajnokságról – de ha fel tudnék mutatni egy érmet, akkor elégedett lennék. Lehet, hogy van bennem némi elfogultság, de a modern kori sport rettenetesen nehéz, és a dzsúdó ezen belül is a legbonyolultabbak, legösszetettebbek közé tartozik. Simán előfordulhat, hogy bombaformában érkezek meg Dohába, és kivágnak az első körben, mert szakmailag a világbajnokság az egyik legnehezebb verseny a cselgáncsban. Hogy jó időpontban lesz-e, az majd ott kiderül. Nekem aztán mindegy, hogy mikor vagyok világbajnoki érmes, lehet télen, nyáron, a Földön vagy a Marson, csak legyen meg!

– A jó formán kívül tehát a szerencse is elengedhetetlen az aranyéremhez?     
– Azt szokták mondani, hogy annak van szerencséje, aki megdolgozik érte. Hát mi a kilencven kilogrammosok közül elég sokan dolgozunk érte folyamatosan. Nem hiszem, hogy bármelyik világbajnok azt mondaná, hogy nem kellett szerencse a sikeréhez. Ahhoz, hogy valaki jó eredményt érjen el, kell, hogy együtt álljanak a csillagok, amellett a jó forma, a megfelelő testsúly, az akklimatizáció, a sorsolás és a szerencsés bírói beosztás, mind-mind hozzájárul a sikerhez.