Párizs 2024: Ukrajna bojkottálhatja az olimpiát

Vágólapra másolva!
2023.01.27. 15:30
null
Az ukrán csapat bevonulása a tokiói olimpia megnyitóján (Fotó: Getty Images)
Ukrajna bojkottálhatja a 2024-es párizsi olimpiát, ha azon orosz és fehérorosz sportolók is indulhatnak.

 

A távolmaradás eshetőségét Vadim Hutcajt ifjúsági és sportminiszter, az ukrán nemzeti olimpiai bizottság (NOC) elnöke vetette fel csütörtöki Facebook-bejegyzésében. Reagálása válasz volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerdai bejelentésére, amely szerint bizonyos feltételek teljesítése esetén Oroszország és közvetlen szövetségese, Fehéroroszország sportolói visszatérhetnek a nemzetközi porondra, semleges színekben. Az egyik ilyen előfeltétel, hogy a két ország versenyzői nem támogatják aktívan az ukrajnai háborút.

A sportvezető leszögezte, hogy Ukrajna a szankciók meghosszabbítása mellett van, és továbbra is élesen ellenzi oroszok és fehéroroszok nemzetközi versenyeken való részvételét.

„Az egész ukrán társadalom számára ez elvi kérdés. Ha nem hallgatnak meg minket, nem zárom ki annak lehetőségét, hogy bojkottáljuk az olimpiát” – írta Hutcajt, aki a Független Államok Közössége, vagyis a szovjet tagországokat összefogó FÁK egyesített csapatának tagjaként 1992-ben, Barcelonában olimpiai bajnok lett kardvívásban. Két vb-érme is van, mindkettőt az 1991-es budapesti világbajnokságon szerezte: csapatban ezüstöt, egyéniben bronzot.

Ehhez kapcsolódó hír, hogy Párizs főpolgármestere úgy véli, az oroszoknak joguk van a 2024-es olimpián indulni.

Anne Hidalgo a L'Équipe című újságnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy egyetlen sportolót sem lehet kizárni a versenyből pusztán az útlevele alapján. A városvezető azután szólalt meg, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán bizonyos feltételek teljesülése esetén megfontolásra ajánlotta a két ország sportolóinak visszaengedését nemzetközi versenyekre, semleges státusban.

A NOB szerdai közleményének értelmében Oroszország – és legfőbb szövetségese, Fehéroroszország – sportolói újból versenyezhetnek, ha nem támogatják aktívan az ukrajnai háborút és maradéktalanul betartják a doppingellenes szabályokat.

„Úgy gondolom, a sportolókat nem szabad megfosztani a versenyzés lehetőségétől, és egyiküket sem lehet kizárni a versenyekről csak az útlevele alapján. Ugyanakkor azt támogatom, hogy az orosz delegáció ne az orosz zászló alatt lépjen fel”
– mondta Hidalgo.

Legfrissebb hírek

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Vizes vb: az orosz és a fehérorosz érmeket is számolják

Vizes vb 2025
2025.07.13. 13:01

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
2025.06.18. 22:55
Ezek is érdekelhetik