Gyász: eltemették Varga Jánost, a Nemzet Sportolóját

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2023.01.24. 16:09
A Farkasréti temetőben református gyászszertartás keretében, katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra a december 29-én 83 éves korában elhunyt Varga János olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózót.
A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Varga Jánost (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Varga Jánost (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

A gyászolókat a bajnok kitüntetései és fotója fogadta a ravatalon. A fényképen Varga a rá jellemző huncut mosollyal látható, kedvenc szavajárásával mintha hívogatná az ellenfeleket: „Gyertek, leteperlek benneteket!”

A Himnusz és az olimpiai himnusz hangjai után Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára mondott búcsúbeszédet. Schmidt arra emlékezett, tavaly még egy asztalnál ült Vargával, akivel kapcsolatban kiemelte: „Nemcsak sportolóként, katonaként is hazáját szolgálta.” Varga János 1960-tól tartozott a honvédség kötelékébe, ezredesi rangban vonult nyugdíjba. A Bp. Honvéd egykori birkózóját 2018-ban választották meg a Nemzet Sportolójának. Szerényen fogadta, mondván, megtiszteltetés és jó érzés, meg is örült a hírnek, ám nagyon sajnálta, hogy az ugyancsak Mexikóvárosban két olimpiai aranyérmet nyerő jó barát párbajtőrvívó, Kulcsár Győző halála nyitott neki utat. Az államtitkár szerint Varga halálával „szegényebb a sportág, gazdagabb a mennyország”.

Wladár Sándor, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke költőien szép kifejezéssel kezdte méltatását: „Fájóan, múlt időbe dermedt mondatokkal búcsúzunk.” Varga zsenialitását emelte ki, nem véletlen, hogy kötött- és szabadfogásban is páratlan eredményeket ért el. A győzelemhez több út vezet, „ő volt az egyedi, utánozhatatlan Varga János”, akire a sportág szereplői nemes egyszerűséggel csak azt mondták, a birkózás Paganinije. A MOB-alelnök a Nemzet Sportolója életpályájára utalva megjegyezte: „Szép és teljes életet élt.” Megadatott neki, hogy lássa lányát, a tőrvívó Gabriellát az Európa-bajnoki dobogó legmagasabb fokán.

Németh Szilárd a Magyar Birkózók Szövetségének elnöke utalt arra, a magyar kultúra napján a sportot is ünnepeltük, amelynek mindenkori kiemelkedő alakja Varga János. A szövetség első embere hangsúlyozta, Varga mindig is a világhírű gordonkaművész, Pablo Casals tehetségről alkotott véleményének utolsó mondata szerint élt: „Dolgozzatok, állandóan csak dolgozzatok, és tápláljátok a talentumot.” Nem mulasztotta el felidézni Varga János birkózásról alkotott felfogását: „Megfogadjuk és kifüggesztjük a KIMBA csepeli csarnokában a sikereid titkáról vallott szavaidat: »Természetes, hogy állandóan támadok, hiszen én birkózni akarok, nem menekülni, maszatolni, kihúzni az időt. Védekezéssel, meneküléssel még senki sem nyert versenyt.«”

A Nemzet Sportolójának sírjánál a koporsó leengedésekor díszsortűz dördült.

Búcsúzzunk tőle azon a néven, amelyet szintén olimpiai bajnok csapattársa, Polyák Imre adott neki: Isten veled, Ramszesz!

 

Legfrissebb hírek

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
Tegnap, 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05

Losonczi, Szabados és Vitek ezüstérmes az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2025.07.19. 20:18
Ezek is érdekelhetik