Darts-vb: „Senki sem állíthat meg!” – Van Gerwen a döntő előtt

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.01.03. 11:20
null
Van Gerwen nagyon magabiztos (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, biztosan egy Michael nyeri a PDC-dartsvilágbajnokságot, hiszen Smith és Van Gerwen jutott be a mai (keddi) döntőbe. Előbbi revansot venne a 2019-es vereségért, utóbbi lendületből abszolválná a finálét is. Nyilatkozataikat a PDC oldaláról szemléztük.

 

„Az ilyen győzelmek mindig nagy önbizalmat adnak, ugyanakkor még nem nyertem meg semmit – szögezte le döntőbe jutását követően Michael van Gerwen, aki az est második elődöntőjében Dimitri Van den Berghet nullázta le. – Fantasztikus érzés, hogy ilyen teljesítményt nyújtottam. Majd' kiugrom a bőrömből, nagyon sokat jelent ez nekem. A közönség hatalmas energiát adott, és én próbálom nekik viszonozni. Ma este sikerült, mivel nagyszerűen játszottam. Jól vagyok, magabiztos vagyok, és mindent a megfelelő időben teszek. Irány a holnap!”

A Sky Sportsnak egyébként közvetlenül az elődöntő után azt is kijelentette, hogy senki sem állíthatja meg.

„Nem fog tudni megállítani (Michael Smith – a szerk.). Senki sem fog megállítani.”


Smith kész a visszavágásra (Fotó: Getty Images)
Smith kész a visszavágásra (Fotó: Getty Images)

 

„Ez lesz öt éven belül a harmadik döntőm – tekintett előre Michael Smith a Gabriel Clemens elleni győztes mérkőzése után. – Szavakkal ki sem tudom fejezni, hogy mennyire boldog vagyok. Nem volt még tökéletes a játékom, de nem jártam messze tőle. Ma este minden rendben volt, persze volt néhány szerencsés dobásom is, de nem lehet minden legben kiemelkedőt nyújtani. Ez most nagyon sokat jelent ez nekem: tavaly alulmaradtam, az elmúlt tizenegy hónapot pedig azzal töltöttem, hogy ismét döntőt játszhassak, hogy ismét legyen esélyem. Soha nem fogom feladni. Végre megnyertem az első televíziós versenyemet, a Grand Slam of Dartsot, és remélhetőleg holnap az első vb-címemet is megszerzem. Revansot akarok venni Michaelön a 2019-ben elveszített döntőért.”


DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
ELŐDÖNTŐ
Gabriel Clemens (német, 25., 96.98)–Michael Smith (angol, 4., 101.85) 2:6
Michael van Gerwen (holland, 3., 108.28)
–Dimitri Van den Bergh (belga, 15., 96.46) 6:0

DÖNTŐ
21.10: Michael Smith (angol, 4.)–Michael van Gerwen (holland, 3.) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Nathan Aspinall először nyert tornát a darts European Touron

Egyéb egyéni
2025.03.24. 10:15

Darts: Luke Littler óriási játékkal győzött Cardiffban

Egyéb egyéni
2025.03.21. 00:22

Carlo Ancelotti: Ez volt az utolsó alkalom, hogy így léptünk pályára...

Spanyol labdarúgás
2025.03.16. 10:07

Luke Littler 21 győzelem után kikapott, Van Veen először nyert PDC-tornát

Egyéb egyéni
2025.03.13. 10:19

Két kilencnyilast és Littler-győzelmet hozott a darts PL ötödik állomása Brightonban

Egyéb egyéni
2025.03.06. 21:38

A hét végén Belgiumban rajtol a darts European Tour

Egyéb egyéni
2025.03.06. 15:49

Luke Littler megállíthatatlan, szenzációs játékkal a UK Opent is megnyerte

Egyéb egyéni
2025.03.02. 22:47

Videó: beleállt a dartsos lábába a saját visszapattanó nyila

Egyéb egyéni
2025.03.02. 13:49
Ezek is érdekelhetik