Asztalitenisz: Szudi egyre közelebb a dohai főtáblához

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.15. 19:03
null
Szudi Ádám gond nélkül vette az első akadályt (Fotó: Árvai Károly, Nemzeti Sport)
A wtt-sorozat első idei versenyén, a dél-afrikai Durbanban még nem volt magyar induló, a második állomáson viszont már négy magyarnak is szoríthatunk: a dohai contender-versenyen Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Póta Georgina és Madarász Dóra is asztalhoz áll.

 

A nyitó napon a férfi egyes selejtezőjében voltunk érdekeltek, s a bemutatkozás jól sikerült, az első fordulóban ugyanis Ecseki (világranglista-188.) meggyőző játékkal búcsúztatta a nála hat hellyel előrébb rangsorolt dél-koreai Cso Tae Szeongot (182.). A 26 éves balkezes Ecsekinek a folytatásban viszont nem volt szerencséje, a következő körben is ázsiai, dél-koreai ellenfelet kapott, s mivel Cso Szeung Min (62.), magasabb szintet képvisel honfitársánál, itt már bravúr kellett volna a továbbjutáshoz, ám ez sajnos ezúttal elmaradt. Ugyanebben a fordulóban állt először asztalhoz Szudi (165.), aki a papírforma alapján esélytelenebbnek tűnt az algériai Mehdi Bouloussával (88.) szemben, ám magyar játékos nem először bizonyította, hogy a világranglista nem minden esetben tükrözi a valós erőviszonyokat. Szudi hétfőn, a selejtező harmadik fordulójában a paraguayi Marcelo Aguirre (74.) ellen áll asztalhoz.

A hétfői folytatásban már a hölgyekre is érdemes lesz figyelni, a selejtező első fordulójában erőnyerő Madarász (75.) a német Chantal Mantz (120.), Póta (62.) pedig a szintén német Franziska Schreiner (172.) ellen mutatkozik be Dohában.

Kicsit távolabbra tekintve, a férfi és a női egyes selejtezőjének eredményeitől függetlenül a szerdán kezdődő főtáblás küzdelmekben biztosan lesz magyar, résztvevő miután az Ecseki Nándor, Szudi Ádám (4. kiemelt), a Póta Georgina, Madarász Dóra (9.) és az Ecseki Nándor, Madarász Dóra (10.) párosunk kvalifikáció nélkül ott van a legjobbak között.

WTT-SOROZAT, CONTENDER, DOHA
Férfiak. Egyes. Selejtező. 1. forduló
Ecseki Nándor–Cso Tae Szeong (dél-koreai) 3:1 (8, –9, 8, 5)
2. forduló
Szudi Ádám–Bulussza (algériai) 3:0 (8, 8, 9)
Cso Szeung Min (dél-koreai)–Ecseki 3:0 (4, 4, 7)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik