Darts-vb: Josh Rock igazolta klasszisát, remek játékkal ment tovább

Vágólapra másolva!
2022.12.18. 01:14
null
Josh Rock szépen lendületbe jött a végére (Fotó: Getty Images)
A londoni dartsvilágbajnokság szombati játéknapjának esti szakasza nem hozott nagy meglepetéseket, minden párharcból az esélyesek jutottak tovább.

 

Úgy indult, hogy Ryan Meikle 3:0-val intézi el Lisa Ashtont, hiszen, bár nem simán, de megnyerte az első két szettet. Azonban a folytatás váratlanul izgalmasan alakult. Ashton feltámadt, nagyszerű játékkal 2:1-re szépített. A negyedikben Ashton 2–1-es vezetése után a negyedik legben sorra kihagyta a szettnyilakat, majd Meikle egyenlített, így jöhetett a döntő leg. Meikle ezúttal rosszul dobta a tömeget, és Ashton megragadta az újabb esélyt, gyönyörű D16-tal kiszállt, behúzva a negyedett szettet (2:2).

Jöhetett a döntő leg! Azonban innentúl Ashton már nem bírta a tempót, Meikle sima 3–0-val elhozta a szettet, és egyben a meccset is.

 


 

A skót Cameron Menzies és a brazil Diogo Portela összecsapása nem hozott különösebben nagy átlagokat. Portela csak a második szettben volt képes kiemelkedőt nyújtani – meg is nyerte ezt a játékot –, ettől eltekintve Mezies dominált, és lényegében simán nyert 3:1-re.

És akkor jött a jövő nagy reménysége, a 21 éves, északír Josh Rock, valamint José Justicia. Az első két szettben a spanyol még méltó ellenfél volt, a második szettet meg is nyerte, ám utána Rock bebizonyította, hogy miért kell rá nagyon is odafigyelni ezen a világbajnokságon. Megemelte játéka színvonalát, és olyan lendületbe jött, hogy Justicia semmit sem tehetett ellene – a vége 3:1 lett. Rock következő ellenfele az angol Callan Rydz lesz, akit szintén nem könnyű megállítani, ha elkapja a fonalat.

 

 

A második kör részeként rendezett találkozón Dimitri Van den Bergh gyakorlatilag semmi esélyt sem hagyott a Fülöp-szigeteki Lourence Ilagannak. A belga teljesen simán nyert 3:0-ra, ráadásul az utolsó leget 164-es kiszállóval hozta, ez eddig a legmagasabb ezen a világbajnokságon.

 

 

A délutáni eseményekről ide kattintva olvashat!

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG

21.00

1. FORDULÓ
Ryan Meikle (angol, 91.88)
–Lisa Ashton (angol, 84.04) 3:2
Cameron Menzies (skót, 85.92)–Diogo Portela (brazil, 83.03) 3:1
Josh Rock (északír, 93.36)–José Justicia (spanyol, 85.66) 3:1
2. FORDULÓ
Dimitri Van den Bergh (belga, 15., 97.20)
–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki, 86.06) 3:0

AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Luke Woodhouse (angol)–Vladislav Omelcsenko (ukrán)
Ryan Meikle (angol)–Lisa Ashton (angol) 3:2
Adam Gawlas (cseh)–Richie Burnett (walesi) 3:2
Simon Whitlock (ausztrál)–Christian Perez (Fülöp-szigeteki) 3:2

Jim Williams (walesi)–Sebastian Bialecki (lengyel)
William O'Connor (ír)–Beau Greaves (angol)3:0
Ritchie Edhouse (angol)–David Cameron (kanadai)
Alan Soutar (skót)–Mal Cuming (ausztrál)3:0

Jermaine Wattimena (holland)–Nathan Rafferty (északír) 2:3
Martin Lukeman (angol)–Jamamoto Nobuhiro (japán) 3:0
Ricky Evans (angol)–Fallon Sherrock (angol)
Adrian Lewis (angol)–Daniel Larsson (svéd)3:0

Keegan Brown (angol)–Florian Hempel (német) 2:3
Cameron Menzies (skót)–Diogo Portela (brazil) 3:1
Andrew Gilding (angol)–Robert Owen (walesi)
Geert Nentjes (holland)–Leonard Gates (amerikai)

Mickey Mansell (északír)–Ben Robb (új-zélandi)3:1
Keane Barry (ír)–Grant Sampson (dél-afrikai) 1:3
Rowby-John Rodriguez (osztrák)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki) 2:3
Danny Jansen (holland)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)

Steve Beaton (angol)–Danny van Trijp (holland)
Jamie Hughes (angol)–Jimmy Hendriks (holland)
Boris Krcmar (horvát)–Szuzuki Toru (japán)3:0
Josh Rock (északír)–José Justicia (spanyol) 3:1

Niels Zonneveld (holland)–Lewy Williams (walesi)
Mike De Decker (belga)–Jeff Smith (kanadai)
Karel Sedlácek (cseh)–Raymond Smith (ausztrál)
John O'Shea (ír)–Darius Labanauskas (litván)

Scott Williams (angol)–Ryan Joyce (angol)
Matt Campbell (kanadai)–Danny Baggish (amerikai)
Madars Razma (lett)–Prakash Jiwa (indiai)
Martijn Kleermaker (holland)–Han Hszi-cseng (kínai)

A 2. FORDULÓ SORSOLÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Gerwyn Price (walesi, 1.)–Luke Woodhouse (angol)/Vladislav Omelcsenko (ukrán)
Raymond van Barneveld (holland, 32.)–Ryan Meikle (angol)
Ryan Searle (angol, 16.)–Adam Gawlas (cseh)
José de Sousa (portugál, 17.)–Simon Whitlock (ausztrál)

James Wade (angol, 8.)–Jim Williams (walesi)/Sebastian Bialecki (lengyel)
Gabriel Clemens (német, 25.)–William O'Connor (ír)
Danny Noppert (holland, 9.)–Ritchie Edhouse (angol)/David Cameron (kanadai)
Daryl Gurney (északír, 24.)–Alan Soutar (skót) 0:3

Michael Smith (angol, 4.)–Nathan Rafferty (északír)3:0
Martin Schindler (német, 29.)–Martin Lukeman (angol)
Joe Cullen (angol, 13.)–Ricky Evans (angol)/Fallon Sherrock (angol)
Damon Heta (ausztrál, 20.)–Adrian Lewis (angol)

Luke Humphries (angol, 5.)–Florian Hempel (német)
Vincent van der Voort (holland, 28.)–Cameron Menzies (skót)
Dave Chisnall (angol, 12.)–Andrew Gilding (angol)/Robert Owen (walesi)
Stephen Bunting (angol, 21.)–Geert Nentjes (holland)/Leonard Gates (amerikai)

Peter Wright (skót, 2.)–Mickey Mansell (északír)3:0
Kim Huybrechts (belga, 31.)–Grant Sampson (dél-afrikai)3:0
Dimitri Van den Bergh (belga, 15.)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki) 3:0
Krzysztof Ratajski (lengyel, 18.)–Danny Jansen (holland)/Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)

Jonny Clayton (walesi, 7.)–Steve Beaton (angol)/Danny van Trijp (holland)
Brendan Dolan (északír, 26.)–Jamie Hughes (angol)/Jimmy Hendriks (holland)
Nathan Aspinall (angol, 10.)–Boris Krcmar (horvát)
Callan Rydz (angol, 23.)–Josh Rock (északír)

Michael van Gerwen (holland, 3.)–Niels Zonneveld (holland)/Lewy Williams (walesi)
Mensur Suljovic (osztrák, 30.)–Mike De Decker (belga)/Jeff Smith (kanadai)
Dirk van Duijvenbode (holland, 14.)–Karel Sedlácek (cseh)/Raymond Smith (ausztrál)
Ross Smith (angol, 19.)–John O'Shea (ír)/Darius Labanauskas (litván)

Rob Cross (angol, 6.)–Scott Williams (angol)/Ryan Joyce (angol)
Mervyn King (angol, 27.)–Matt Campbell (kanadai)/Danny Baggish (amerikai)
Gary Anderson (skót, 11.)–Madars Razma (lett)/Prakash Jiwa (indiai)
Chris Dobey (angol, 22.)–Martijn Kleermaker (holland)/Han Hszi-cseng (kínai)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik