Vívás: hat magyar kardozó a főtáblán az algíri vk-n

Vágólapra másolva!
2022.11.10. 16:19
null
Battai Sugár Katinka a 64 közé jutott (Fotó: Török Attila, archív)
A kiemelt Gémesi Csanád, Szatmári András és Pusztai Liza mellé további három magyar kardozó csatlakozott az algíri világkupaverseny selejtezőiből.

 

Nem indult túl jól magyar szempontból a világkupaszezon, hiszen az első vk-viadal első napján Iliász Nikolász megsérült a csoportmérkőzések elején, így Gulácsi Ferenc tanítványa nem is folytathatta a versenyt.

A többiek viszont igen – több-kevesebb sikerrel.

Világbajnok női kardozóink közül Pusztai Liza kiemeltként pihenhetett csütörtökön, ám pénteken a 64 között csak Battai Sugár Katinka szegődik párjául, hiszen Szűcs Luca és Katona Renáta a kieséses szakaszban elvérzett.

A férfiaknál Gémesi Csanád és Szatmári András nézhette páholyból az első napi küzdelmeket (Szilágyi Áron nem indult), kettejükhöz a selejtezőből Decsi Tamás és Rabb Krisztián, csatlakozott.

A férfiak 64-es táblájának küzdelmeit szombaton rendezik meg Algírban.

VILÁGKUPAVERSENY, ALGÍR
Selejtezők
Férfiak
A csoportmérkőzéseken

Gémesi Csanád és Szatmári András (kiemeltek), Decsi T. 4 győzelem/2 vereség, Rabb 4/1, György 3/3, Galgóczy 2/4, Fröhlich 2/4.
A 96 közé jutásért

György–López de Guerenu (spanyol) 15:14
Galgóczy–Kakuridze (grúz) 15:10
Csen Lok-hej (hongkongi)–Fröhlich 15:8
A 64 közé jutásért
Decsi T.–Hszü Hao-csün (kínai) 15:12
Rabb–Cso Csung-hej (hongkongi) 15:10
Schickele (francia)–György 15:4
El-Sziszi (egyiptomi)–Galgóczy 15:9
Nők
A csoportmérkőzéseken:
Pusztai Liza (kiemelt), Szűcs 5/1, Battai 4/2, Katona 4/2, Beviz 0/5
A 64 közé jutásért
Battai–Ponich (kanadai) 15:4
Mukae (japán)–Szűcs 15:14
Passaro (olasz)–Katona 15:12

Legfrissebb hírek

Vívás: Rabb Krisztián aranyérmes a szöuli Grand Prix-versenyen

Egyéb egyéni
2025.05.04. 13:09

Vívás: négy férfi kardozónk a szöuli GP-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2025.05.03. 08:25

Vívás: Pusztai, Szűcs és Katona főtáblás a szöuli GP-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.02. 07:51

Szatmári András: Nem választhatom a könnyebb utat

Egyéb egyéni
2025.04.04. 09:39

Vívás: nem jutott magyar a 16 közé a férfi kardozók budapesti világkupaversenyén

Egyéb egyéni
2025.03.29. 13:06

Vívás: hét magyar a budapesti férfi kard vk főtábláján

Egyéb egyéni
2025.03.28. 16:37

Öt női kardozónk a kairói vk-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2025.03.28. 16:17

Nemcsik Zsolt: Szatmári Andrásnak olyan tempója és technikája van, amilyen a világon talán senkinek

Egyéb egyéni
2025.03.26. 17:55
Ezek is érdekelhetik