Gyász: 38 éves korában elhunyt a korábbi kiváló UFC-harcos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.14. 09:13
null
Anthony „Rumble" Johnson (1984–2022) (Fotó: Getty Images)
Elvesztette a harcot a súlyos betegséggel szemben és 2022. november 13-án 38 éves korában elhunyt Anthony „Rumble” Johnson, a kevert harcművészetek legnagyobb szervezetében, a UFC-ben két címmeccsig jutó küzdősportoló.

Az óriási ütőerejéről ismert küzdősportoló sokáig váltósúlyban harcolt, 2006-ban megnyerte a Rocky Mountain Nationals tornáját, melyen egy este alatt két pontozásos győzelmet aratott.

Anthony „Rumble” Johnson kihívóként kétszer vívott félnehézsúlyú címmérkőzést a UFC-ben Daniel Cormier ellen, aki mindkét alkalommal submissionnel győzte le ellenfelét és őrizte meg bajnoki övét. Johnson UFC-pályafutását 23–6-os mérleggel zárta.

Négy évvel visszavonulása után, 2021-ben visszatért a második számú szervezethez, a Bellatorhoz. Karrierje utolsó mérkőzését 2021 májusában vívta, amikor a második menetben aratott kiütéses győzelmet José Augusto ellen.

Anthony Johnsont hosszú ideje súlyos, ismeretlen betegség gyötörte, 2022. november 13-án, 38 éves korában hunyt el.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyászol az Internazionale: a BL-döntő napján elhunyt a klub legendás elnöke

Olasz labdarúgás
12 órája

Elhunyt Hódy Szabolcs, korábbi válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.05.28. 21:23

Gyász: ütközött a kapussal, elhunyt az NB III-as csapat fiatal labdarúgója

Labdarúgó NB II
2025.05.28. 16:33

Kézilabda: 19 éves korában elhunyt Czenki Márk játékvezető

Kézilabda
2025.05.27. 13:48

Elhunyt Jim Irsay, az Indianapolis Colts tulajdonosa

Amerikai sportok
2025.05.22. 10:29

Gyász: rejtélyes betegségben hunyt el az izraeli válogatott középpályás

Minden más foci
2025.05.21. 09:48

Gyász: elhunyt Brian Glanville, minden idők egyik legjobb futballszakírója

Minden más foci
2025.05.17. 17:11

Több mint 100-szoros válogatott legendáját gyászolja a kameruni labdarúgás

Minden más foci
2025.05.16. 12:18
Ezek is érdekelhetik