Birkózás: Lévai Zoltán a világválogatott tagjaként bronzérmes a világkupán

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.07. 11:42
null
Lévai Zoltán mind a kétszer kikapott a világkupán (Fotó: UWW)
A világbajnoki ezüstérmes kötöttfogású birkózóval, Lévai Zoltánnal is felálló világválogatott a harmadik helyen zárta az Azerbajdzsánban megrendezett csapatvilágkupát. Sportolónk két mérkőzésen lépett szőnyegre a 77 kilogrammosok között, mindkét alkalommal vereséget szenvedett.

 

A belgrádi világbajnokság kötöttfogású csapatpontversenyének első öt helyezettje, valamint a szerb fővárosban kiemelkedő teljesítményt nyújtó versenyzőkből összeállított világválogatott alkotta a hosszú idő után visszatérő világkupa mezőnyét Bakiban. A tervezetthez képest kevesebb csapat indult, a szerbek ugyanis koronavírusos megbetegedések miatt kénytelenek voltak lemondani a részvételt.

Lévaiéknak így „csak” Azerbajdzsánnal kellett megmérkőzniük a B-csoportban. Zoltán a már jól ismert azeri Sanan Suleymanov ellen lépett szőnyegre, s 1:8-as állásnál tusvereséget szenvedett – a két sportoló a 2020-as Európa-bajnokság döntőjében is találkozott egymással, ott szintén az azeri nyert. A világválogatottból és Azerbajdzsántból egyaránt öt birkózó nyert, így a pozitív pontok döntöttek, amelyben Azerbajdzsán bizonyult jobbnak (21–19). Lévaiék vasárnap a harmadik helyért léphettek szőnyegre, mégpedig Törökország ellen; a rivális Kirgizisztánt legyőzte, Iránnal szemben viszont alulmaradt az A jelű trióban.

Lévai az Eb-ezüstérmes Yunus Emre Basarral találkozott, akit korábban volt, hogy tussal is legyőzött már rangos versenyen. Ezúttal is jól indult a mérkőzés, hiszen lenti helyzetből kiemelte, majd lábbal ráakasztott török riválisa, így a szabálytalankodásért kiosztott intést követően már 3:0-ra vezetett. A folytatásban azonban megindult a török, előbb kiléptetéssel, majd a második menet elején négypontos válldobással fordított 5:3-ra. Erre Lévai remek derékra támadással válaszolt, az 5:5 azonban továbbra is Basarnak kedvezett, ezért a magyar pörgetéssel próbálkozott lentről, ám ebből a török kontrázott és két pontot szerzett. A hátralevő időben Lévai futott az eredmény után, a török passzívan, de mindent kivédett, így a negatív birkózásért kiosztott 1 pont sem változtatott a mérkőzés kimenetelén (7:6). A világválogatott 5–5-ös (21–19) sikert ért el a törökökkel szemben, így a dobogó harmadik fokára állhatott. A döntőben Irán ugyanilyen arányú sikert ért el Azerbajdzsánnal szemben.

Legfrissebb hírek

A Nemzeti Színházban emlékeztek meg a KIMBA növendékei a holokausztról

Birkózás
4 órája

Kötöttfogásban holtversenyben a negyedik legjobb Eb-eredmény a somorjai

Birkózás
5 órája

Losonczi Dávid: Egyszer meg kell nyernem az olimpiát!

Birkózás
14 órája

Lőrincz Viktor szerint jó úton járnak a magyar birkózók

Birkózás
2025.04.14. 10:05

Spanyol győzelemmel ért véget a férfi vízilabda-világkupa

Vízilabda
2025.04.13. 21:57

Lévai Levente 19 évesen Európa-bajnok!

Birkózás
2025.04.13. 19:08

Alekszanjan visszalépett, Szőke Alex Európa-bajnoki bronzérmes!

Birkózás
2025.04.13. 17:34

Szőke Alex bronzmeccses – három birkózónkért szoríthatunk helyosztón vasárnap!

Birkózás
2025.04.13. 16:15
Ezek is érdekelhetik