Sportlövő-vb: Pekler a legjobb eredménnyel selejtezett összetett puskában

Vágólapra másolva!
2022.10.21. 14:55
null
Pekler Zalán (Földi Imre)
Nem jelentett gondot a selejtező a férfi kisöbű szabadpuska összetett számában szereplő három magyarnak, akik közül Pekler Zalán az egész mezőny legjobb eredményével zárta a 60 lövést pénteken a Kairóban zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon.

 

Az 50 méteres „királyszámban” 99 induló volt, közülük 70 jutott a szombati alapversenybe. A puskások két csoportban lőttek, s az elsőben kapott helyet Pekler Zalán és Péni István, míg Hammerl Soma a másodikban szerepelt.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint Pekler egészen remekül célzott, és 593 körös eredményével nem csupán csoportjában, hanem a teljes mezőnyben az élen végzett. A tokiói olimpián légpuskában ötödik Péni a térdelő testhelyzetben visszafogottabban kezdett, első hat lövéséből öt kilences volt, ezt követően viszont javított és végül 584 körrel a csoport 14. helyén zárt.

Hammerl Soma szintén jól teljesített, végig az élcsoportban volt, s 586 körrel a kilencedik lett, így készülhet a folytatásra.

A szintén 60 lövéses alapverseny szombaton 8.15-kor kezdődik, majd a nyolcas döntőt 10.45-től rendezik. A számban – a többi egyéni olimpiai számhoz hasonlóan – négy kvótát osztanak ki a 2024-es párizsi olimpiára.

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
44 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: Péni negyedikként a nyolcas döntőben

Egyéb egyéni
2 órája

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.12. 19:11

Péni István országos csúcsot lőtt a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.11. 14:46

Fábián Sára Ráhel győzött légpisztolyban a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.10. 17:39

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Péni István aranyérmes férfi légpuskában a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.09. 14:24

A skeetlövő Renner Bálint országos csúccsal tizenegyedik lett Lonatóban

Egyéb egyéni
2025.07.09. 13:44
Ezek is érdekelhetik