Darts: MvG nem hagyott esélyt Aspinallnak a WGP döntőjében

Vágólapra másolva!
2022.10.09. 23:34
null
Van Gerwen hatodszor emelhette magasba a World Grand Prix trófeáját (Fotó: pdc.tv)
A háromszoros dartsvilágbajnok holland Michael van Gerwen hatodszor nyerte meg a World Grand Prix-t vasárnap este, mivel az öt nyert szettre játszott döntőben 5:3-ra diadalmaskodott az angol Nathan Aspinall ellen.

A darts World Grand Prix döntőjében valódi villámrajtot vett a versenyen korábban ötször diadalmaskodó holland Michael van Gerwen az angol Nathan Aspinall ellen, hiszen az első négy szettet egyaránt megnyerte. Ezzel gyakorlatilag el is döntötte a leglényegesebb kérdést, igaz, Aspinall nem adta olcsón a bőrét, hiszen a következő három szett az övé lett.

A nyolcadik játszmában aztán az angol ismét leghátrányba került, s ugyan még egyenlített 1–2-ről, ám hiába volt az utolsó legben már 226 pont előnye is – merthogy MvG csak egy kör késéssel tudott dupla beszállóval megindulni –, a végén 110-ről és 65-ről sem tudott kiszállni. A holland viszont három kör alatt kiszállóra fogyasztotta magát, majd elsőre megdobta a dupla 6-ot, amivel megnyerte a mérkőzést.

Ezzel a háromszoros világbajnok hatodszor nyerte meg a tornát, a verseny történelmében csak a 11 végső sikerig jutó legendás Phil Taylornak van több WGP-trófeája.

DARTS
WORLD GRAND PRIX, LEICESTER
Döntő

Nathan Aspinall (angol, 91.88)–Michael van Gerwen (holland, 3., 91.07) 3:5

Legfrissebb hírek

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
2025.09.28. 23:39

A karrierje első profi PDC-tornáját megnyerő Niko Springer a Hungarian Darts Trophy győztese

Egyéb egyéni
2025.09.21. 23:37

Hungarian Darts Trophy: búcsúzott a címvédő Michael van Gerwen a nyolcaddöntőben, Luke Humphries rekordot döntött

Egyéb egyéni
2025.09.21. 19:04

Hungarian Darts Trophy: Mostanra újra magabiztosan játszom! – Michael van Gerwen

Egyéb egyéni
2025.09.21. 11:28

Hungarian Darts Trophy: fél gőzzel is továbbjutott a címvédő Van Gerwen, Van Barneveld régi legjobbját idézte

Egyéb egyéni
2025.09.20. 23:23

Hungarian Darts Trophy: Borbély András teljesítményét Raymond van Barneveld is méltatta

Egyéb egyéni
2025.09.20. 12:44

Hungarian Darts Trophy: Major és Sárai mellett a tavalyi döntős Gian van Veen is búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.09.19. 23:57

Hungarian Darts Trophy: Borbély 170-es kiszállót is dobott, de kikapott Woodhouse-tól

Egyéb egyéni
2025.09.19. 18:12
Ezek is érdekelhetik